2020. december 20., vasárnap

Pozsonyi kifli

 Nagyobbik lányomat vártam haza és ezt a pozsonyi kiflit sütöttem meg. Kicsit nagyok lettek, de finomak.

Pozsonyi kifli

Hozzávalók: (16 db kifli)

30 dkg liszt,

8 dkg zsír,

4 dkg margarin,

6 dkg porcukor,

1 tojássárgája,

1 dl tej,

1/2 csomag élesztő,

1 mokkáskanál cukor,

csipet só

Diótöltelékhez:

15 dkg darált dió,

10 dkg porcukor,

1 dl tej, 

1 citrom reszelt héja,

Kenéshez: 1 tojás

Elkészítése:

Az élesztőt felfuttattam az egy mk. cukorral a langyos tejben. A poranyagokat összemértem, majd ebbe öntöttem a felfutott élesztőt és a tojássárgáját. Két részre osztottam és hagytam pihenni félórát. Addig a tejben felfőztem a diót a cukorral együtt, majd belekevertem a citromhéjat is. 

A tésztát vékonyra nyújtottam, majd nyolc felé vágtam, a nagyobbik felébe került a dió töltelék, feltekertem és kifli alakúra hajtottam. Zsírpapírral bélelt tepsibe raktam a kifliket. 15 perc pihenés után lekentem tojássárgájával, majd 10 perc után a felvert tojás fehérjével is lekentem. újabb tíz perc és lekentem egész tojással is, majd még 15 perc pihenés után tettem az előmelegített sütőbe. 180 fokon 30-35 perc a sütési ideje, akkor jó amikor szép piros színe van.

Nagy adag esetén kb. 80 kiflihez 

1 kg liszt,

18 dkg zsír,

18 dkg margarin,

15 dkg porcukor,

6 tojássárgája,

3 dl langyos tej,

1 csomag( 5 dkg ) élesztő,

1 evőkanál cukor,

1 mokkáskanál só,

Kb. 15- 20 dkg kis gombócokat készítünk, ezeket nyújtjuk és vágjuk nyolcfelé.

A fele adaghoz a diótöltelék a következő:

25 dkg dió,

25 dkg porcukor,

1 dl tej,

1 citrom reszelt héja. 

A töltelék lehet dió, mák, gesztenye, lekvár is. 

Jó étvágyat hozzá!



2020. december 18., péntek

Kráter szelet

 Nem túl régen ettem először ilyen sütit, pedig a recept nagyon régi. Egyik kolleginám hozta, amikor névnapot ünnepeltünk. Egyszerű, gyors, nem drága süti és nekem nagyon ízlik.

Kráter szelet


Hozzávalók:

A tésztához:

5 tojás,

25 dkg porcukor,

1 csomag vaníliás cukor,

1 dl tej,

1 dl étolaj,

2 kanál kakaó,

25 dkg liszt,

1 csomag sütőpor.

Pudinghoz:

2 csomag vaníliás pudingpor,

6 dl tej, 

ízlés szerint cukor

Mázhoz:

1 nagy tejföl, 

4 evőkanál porcukor,

1 csomag vaníliás cukor,

reszelt citromhéj.

Elkészítése:

A pudingporból és a tejből ízlés szerinti cukorral pudingot főzünk, kihűtjük.

A tésztához az 5 tojássárgáját 25 dkg cukorral, a vaníliás cukorral habosra keverjük. Hozzáadunk 1 dl tejet, 1 dl étolajat, 2 kanál kakaót, 25 dkg lisztet, a sütőport, kikeverjük és beleforgatjuk az 5 tojás felvert habját.  Tepsibe öntjük a tésztát és vizes kanállal beleszaggatjuk a pudingot. Előmelegített sütőben ( 180 fokon), kb. 30-35 percig sütjük. 

A mázhoz a tejfölt, cukrot, vaníliás cukrot és a citromhéjat jól összekeverjük, majd még forrón a megsült tésztára öntjük. 

2020. szeptember 8., kedd

Hólabda (Kozák sapka)

 Hólabda receptet kerestem a neten, hát volt is sok féle... végül a kedves  kolléganőm jól bevált receptjét készítettem el, a nagyanyja féltve őrzött receptjét osztotta meg velem. Ez az eredeti hólabda, vagy ha úgy tetszik kozák sapka receptje! Nagyon finom lett, megérte vele vesződni!


Hozzávalók:

Tészta:

7 tojás,

7 kanál víz,

14 kanál cukor,

1 kanál kakaópor ( én holland kakaóport használtam),

14 kanál liszt,

1/2 csomag sütőpor. 

Krém:

4 dl tej,

5 kanál liszt,

25 dkg rámamargarin (vagy 2 vaj),

28 dkg porcukor,

1 csomag vaníliás cukor (Én kettőt tettem bele).

Máz:

10 dkg keserű csoki, (vagy 2 kanál kakaópor),

1 kanál cukor,

1/2 vaj.

Oldalára: 10 dkg kókuszreszelék

Elkészítése:

A tojásokat szét választottam, a tojássárgáját a porcukorral fehéredésig kevertem, hozzáadtam a vizet és elkevertem. A poranyagokat összekevertem és úgy adtam hozzá. A tojásfehérjét kemény habbá vertem  és óvatosan beleforgattam a tésztába. Zsírpapírral bélelt tepsibe öntöttem (nagy gáz tepsibe) majd előmelegített sütőben (200 fokon) sütöttem. Kb. 20 perc sütés elég neki, tűpróbával ellenőriztem. Amikor kihűlt, pogácsa szaggatóval kiszaggattam a tésztát, majd félbe vágtam mindegyiket.

A krémhez a tejet simára kevertem a liszttel és sűrűre főztem, hagytam kihűlni. A vajat a cukorral, vaníliás cukorral habosra kevertem és a kihűlt pudinggal elkevertem. Ezzel a krémmel töltöttem a kis pogácsákat, az oldalát is bekentem a krémmel, majd kókuszreszelékbe forgattam. A tetejére a csokit, a cukrot és a vajat felfőztem és rákentem. 

Nagyon mutatós sütemény és mennyei finom! Névnapomra készítettem el, nagy sikert aratott.





2020. július 8., szerda

Sárgabarackos poharas krém

Minden féle gyümölccsel elkészíthető. Darálós kekszem volt itthon, így azt használtam hozzá, de kekszet is választhatunk más félét, ízlés szerint. Nagyon finom desszert.
Sárgabarackos poharas krém

Hozzávalók:

egy pohárra:
10 dkg sárgabarack( vagy más gyümölcs),
1 dl habtejszín,
75 g natur joghurt,
5 dkg porcukor (ez ízlés szerint lehet kevesebb is),
kevés citromlé,
kevés reszelt citrom héj, ( 3 pohárhoz kell fél citrom leve, és héja)
1/2 csomag vaníliás cukor,
5 dkg darálós keksz, (vagy más keksz pl. zabkeksz)
A díszítéshez citromfű levél és 1 szelet gyümölcs

Elkészítése:

Az előhűtött joghurtot kikeverjük a porcukorral, citromlével és reszelt héjával, valamint hozzáadjuk a vaníliás cukrot is. Ezt óvatosan összekeverjük a felvert tejszínhabbal. A  gyümölcsöt elpépesítjük, a kekszet össze törjük.  Jöhet a rétegezés 2-2 kanál keksz, gyümölcspép, krém, amíg el nem fogy. A tetejét citromfű levéllel és egy szelet barackkal díszítettem.  Melegben nagyon frissítő tud lenni! Nekem nem sikerültek egyenletesre a rétegek, de annál finomabb volt!

2020. július 5., vasárnap

Melegszendvics nyárson sütve

A melegszendvics készítés különleges kivitelezése a saslik pálcára fűzött szendvics. Én sütőben sütöttem, de grillen is kiválóan süthető. A gyerekek kedvence.

Hozzávalók:
Kenyér,
vaj a kenéshez,
sonkaszalámi,
valamilyen kemény sajt, (én ementáli sajtot használtam)

Elkészítése:
A kenyeret, a szalámit és a sajtot is 5-6 cm kockákra vágjuk. A kenyér kockákat megvajazzuk, majd szépen felfűzzük a pálcára őket. egy kocka vajas kenyér,egy kocka szalámi, egy kocka sajt, majd ezt ismételjük. Forró sütőben, vajazott alufóliára téve, időnként megforgatva pirulásig sütjük, de grillezhetjük is. Gyorsan elkészíthető, finom és nem mindennapi reggeli gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

u.i.:
A már kissé szikkadt kenyér a legmegfelelőbb erre a célra. Cheddar és parmezán sajttal is elkészíthető.

2020. június 25., csütörtök

Spárga baconbe tekerve

Nagyon finom és egészséges étel a spárga baconnel megspékelve. A lányom készítette ezt a finomságot. Ajánlom mindenkinek.
Spárga baconbe tekerve
Hozzávalók: 4 személyre

16 db zsenge spárga, 
1 evőkanál étolaj,
2 gerezd zúzott fokhagyma,
ízlés szerint só és fekete őrölt bors,
8 db bacon szalonna,

Elkészítése: 

A spárgát tisztítsuk meg, ha van fás rész azt távolítsuk el. Egy tálba keverjük össze a spárgát a fűszerekkel és az olajjal. A sózásnál vegyük figyelembe, hogy a bacon is sós! egy-egy szelet bacont tekerjük kettő-kettő spárga köré. rakjuk őket egy olajozott sütő lapra, (vagy sütőrácsra). Majd 200 fokon süssük 10-15 percig, majd forgassuk meg őket és még süssük 10-15 percig. Burgonyapürével és friss paradicsommal tálaljuk. 

U.I.:  Fogyókúrázóknak ideális étel, nagy rost tartama miatt. Fehérjével társítva komplett étkezésnek számít és hosszú időre jól lehet vele lakni.

2020. június 22., hétfő

Túrós pite

Ezt a finom, nagy adagos és mutatós túrós pitét Monika Buzsik konyhájából hoztam. Ő maga készítette és fotózta. Köszönet érte!
túrós pite

Hozzávalók: (12 adag)

A tésztához:
50 dkg finom liszt,
25 dkg vaj,
25 dkg porcukor,
2 db tojássárgája,
2 evőkanál tejföl,
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:
1 kg félzsíros tehéntúró,
3 db tojás,
15 dkg cukor,
2 evőkanál tejföl,
1 egész citrom  reszelt héja,
1 teáskanál vanília kivonat,
1 evőkanál étkezési keményítő,
2 csapott evőkanál búzadara,
1 csipet só,
(tehetünk bele mazsolát is ízlés szerint)

A tetejére:
1 db tojás (felverve)
2 teáskanál porcukor

Elkészítése:
A vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejfölt is, tovább keverjük. Végül a lisztben elkevert sütőpor kerül bele. Összedolgozzuk, két felé vesszük a tésztát és zsírpapírral bélelt, vagy zsírozott, lisztezett tepsibe tesszük az egyik felét, a töltelékhez a hozzávalókat összekeverjük és rátesszük a tésztára, és a tészta másik fele következik. Megkenjük a felvert tojással és forró sütőben megsütjük. Porcukorral megszórjuk.