2020. július 5., vasárnap

Melegszendvics nyárson sütve

A melegszendvics készítés különleges kivitelezése a saslik pálcára fűzött szendvics. Én sütőben sütöttem, de grillen is kiválóan süthető. A gyerekek kedvence.

Hozzávalók:
Kenyér,
vaj a kenéshez,
sonkaszalámi,
valamilyen kemény sajt, (én ementáli sajtot használtam)

Elkészítése:
A kenyeret, a szalámit és a sajtot is 5-6 cm kockákra vágjuk. A kenyér kockákat megvajazzuk, majd szépen felfűzzük a pálcára őket. egy kocka vajas kenyér,egy kocka szalámi, egy kocka sajt, majd ezt ismételjük. Forró sütőben, vajazott alufóliára téve, időnként megforgatva pirulásig sütjük, de grillezhetjük is. Gyorsan elkészíthető, finom és nem mindennapi reggeli gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

u.i.:
A már kissé szikkadt kenyér a legmegfelelőbb erre a célra. Cheddar és parmezán sajttal is elkészíthető.

2020. június 25., csütörtök

Spárga baconbe tekerve

Nagyon finom és egészséges étel a spárga baconnel megspékelve. A lányom készítette ezt a finomságot. Ajánlom mindenkinek.
Spárga baconbe tekerve
Hozzávalók: 4 személyre

16 db zsenge spárga, 
1 evőkanál étolaj,
2 gerezd zúzott fokhagyma,
ízlés szerint só és fekete őrölt bors,
8 db bacon szalonna,

Elkészítése: 

A spárgát tisztítsuk meg, ha van fás rész azt távolítsuk el. Egy tálba keverjük össze a spárgát a fűszerekkel és az olajjal. A sózásnál vegyük figyelembe, hogy a bacon is sós! egy-egy szelet bacont tekerjük kettő-kettő spárga köré. rakjuk őket egy olajozott sütő lapra, (vagy sütőrácsra). Majd 200 fokon süssük 10-15 percig, majd forgassuk meg őket és még süssük 10-15 percig. Burgonyapürével és friss paradicsommal tálaljuk. 

U.I.:  Fogyókúrázóknak ideális étel, nagy rost tartama miatt. Fehérjével társítva komplett étkezésnek számít és hosszú időre jól lehet vele lakni.

2020. június 22., hétfő

Túrós pite

Ezt a finom, nagy adagos és mutatós túrós pitét Monika Buzsik konyhájából hoztam. Ő maga készítette és fotózta. Köszönet érte!
túrós pite

Hozzávalók: (12 adag)

A tésztához:
50 dkg finom liszt,
25 dkg vaj,
25 dkg porcukor,
2 db tojássárgája,
2 evőkanál tejföl,
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:
1 kg félzsíros tehéntúró,
3 db tojás,
15 dkg cukor,
2 evőkanál tejföl,
1 egész citrom  reszelt héja,
1 teáskanál vanília kivonat,
1 evőkanál étkezési keményítő,
2 csapott evőkanál búzadara,
1 csipet só,
(tehetünk bele mazsolát is ízlés szerint)

A tetejére:
1 db tojás (felverve)
2 teáskanál porcukor

Elkészítése:
A vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejfölt is, tovább keverjük. Végül a lisztben elkevert sütőpor kerül bele. Összedolgozzuk, két felé vesszük a tésztát és zsírpapírral bélelt, vagy zsírozott, lisztezett tepsibe tesszük az egyik felét, a töltelékhez a hozzávalókat összekeverjük és rátesszük a tésztára, és a tészta másik fele következik. Megkenjük a felvert tojással és forró sütőben megsütjük. Porcukorral megszórjuk.

2020. június 7., vasárnap

Őszibarack süti

Már megosztottam veletek egy őszibarack sütemény receptjét. Ezt most találtam és nagyon megtetszett. Ízvilágban is kicsit eltér az első variációtól. Míg az első diós ez pedig baracklekváros ízesítésű. Csodálatos barackok születnek belőle. Így ide mentem a receptet magamnak és a kedves olvasóimnak.
Őszibarack süti
Ezeket a barackokat Kakas Mónika készítette és fényképezte. A képen van egy valódi barack is a sütik között. Gratulálok neki! Remek munka!
Hozzávalók:
75 dkg liszt,
2 csomag sütőpor,
2 tojássárgája,
25 dkg margarin,
 2 dl tej,
30 dkg porcukor

A töltelékhez:
0,5 dl rum,
1/2 üveg barack lekvár,
2 evőkanál kristálycukor

A tetejére:
vérnarancs aroma,
 kb. 10 dkg kristálycukor

Elkészítése:

A margarint, a porcukrot, a tejet és a tojássárgáját összekeverjük. A lisztet a sütőporral elkeverjük, majd az egészet összedolgozzuk. 2 órát állni hagyjuk, majd diónyi golyókat formálunk belőle, tepsibe tesszük és világosra sütjük. Amikor a tészta kihűlt a közepét kikaparjuk és a közepéből visszamaradt morzsát összekeverjük a töltelék többi hozzávalójával. ezzel a masszával töltjük meg az üreges gombócokat. Kettőt- kettőt összeragasztunk. A barackjaink külsejét  vérnarancs aromával teljesen lekenjük, vagy csak egy- egy pirosabb foltot teszünk rá. Ízlés szerint kristálycukorba, vagy porcukorba forgatjuk. Tetejét örökzölddel, vagy zöld marcipánból készült levélkékkel díszítjük.


2020. június 3., szerda

Tejes bableves

Egy nagyon régi étel, nagyanyáink sokszor készítették. Tájegységenként eltérő a készítési módja.
Most három elkészítési módot osztok meg veletek az olvasói hozzászólásokból. Olvasva a kommenteket igen csak kedvelt étele volt a családoknak.
Szárazbab

1. variáció:
 Hajdúnánási olvasónk írta:  "Mi is fejtett vagy zöldbabból, de szárazbabból is készült. Feltettük sós vízbe főlni, majd készítettünk rántást, amit tejjel engedtük fel és azzal sűrítettük a levest. Tettünk bele ecetet és cukrot is, vagyis édes-savanyú bableves volt."

2. variáció:
"A tejes bableves nálunk fejtett babból készül. Felteszem főni a babot annyi vízbe, amennyi ellepi, fokhagymát, kicsi vöröshagymát, sárgarépát, fehérrépát, kicsi zellergumót, sót teszek bele. (Nyáron paradicsomot, paprikát, zeller zöldjét és petrezselyemzöldet is teszek bele.) Amikor majdnem megfőtt felöntöm annyi tejjel, amennyi levest akarok. Kicsit még főzőm, majd behabarom 1 evőkanál liszt és kicsi tej habarással. Csipkedettet főzők bele. Nagymamámtól tanultam, nagyon szeretjük!"

3. variáció:
"A szárazbabot előző este beáztatni, másnap hideg vízbe feltesszük főzni, csak só kell bele, de azt is csak akkor teszed a levesbe, ha elkezdett forrni. Semmi mást nem teszel bele, nincsenek zöldségek! Ha puha a bab, akkor csinálsz egy tejes, vagy tejfölős habarást, mint amikor a paprikás csirkét készíted, de nem teszel bele pirospaprikát! Ez egy végtelen egyszerű étel."

Nagyon sok féle elkészítési módja van! Kérlek benneteket, hogy kommentbe írjátok meg, hogy Ti hogyan készítitek?


2020. május 30., szombat

Gumicukorka házilag

 Frissen facsart gyümölcsléből készítjük, akkor nagyon egészséges "cukorkát" készíthetünk házilag. Mindenféle adaléktól mentesen. Nem csak frissen facsart léből, hanem szörpökből is készíthetünk gumicukorkát. Én őszibarackléből csináltam. Ízlés szerint lehet cukormentesen, vagy méz esetleg cukor hozzáadásával készíteni. Citrommal is ízesíthetjük. A recept nagyon egyszerű, bárki eltudja készíteni otthon. Bármilyen gyümölcs levével készülhet.
Gumicukorka

Hozzávalók.
2 dl gyümölcslé,
4 csapott teáskanál zselatinpor
Elkészítése:
A gyümölcslébe keverjük a zselatint és oldódásig melegítjük, felforralni nem szabad. Majd szilikonos formába öntjük, hűtőszekrényben 2 órán át dermesztjük. A szilikonos forma nem mindegy, hogy milyen. Rugalmasnak kell lennie, hogy könnyen kitudjuk nyomni belőle. Az enyémből elég nehezen jött ki.

U.i. Nem tartalmaz színezéket és ízfokozót sem, ezért nem fog úgy kinézni, mint a bolti, de legalább tudjuk, hogy mit eszünk...

2020. május 24., vasárnap

Gombával töltött fasírt kosárkák

Egy variáció darált húsra, izgalmas kombináció gombával és sajttal. Mutatós és nagyon finom! Egy kedves kolléganőmtől kaptam az ötletet, amit nagyon köszönök neki.  A lányomnak és párjának és persze nekem is nagyon ízlett!
Gombával töltött fasírt kosárkák


Hozzávalók:

A fasírthoz:

1/2 kg  sertés darált hús,
2 száraz zsemlye,
2 egész tojás,
2 gerezd fokhagyma,
1 kávéskanál só,
1 kávéskanál paprika,
1/2 kávéskanál őrölt fekete bors,
kevés zsemlyemorzsa

A töltelékhez:

1/2 kg csiperkegomba konzerv,
1 fej vöröshagyma,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 kávéskanál só,
ízlés szerint őrölt fekete bors,
kevés zsiradék

A tetejére:
15-20 dkg reszelt trappista sajt

Elkészítése:
A darált húsból, az aprított fokhagymából,  a vízbe áztatott zsemlyéből ( a zsemlyét tejben is áztathatjuk), valamint a többi hozzávalóból fasírtot készítünk. Golyókat formázunk belőlük, majd kis kosárkákat formázunk belőlük. Olajozott tepsibe tesszük a kis fészkeket.
A töltelékhez  a vöröshagymát felaprítjuk. A hagymát kevés zsíron üvegesre sütjük, hozzáadjuk a szeletelt gombát, az összevágott petrezselyemzöldet. Sózzuk, borsozzuk, megpároljuk. Ezzel a töltelékkel töltjük a kis kosárkákat.
Előmelegített (200 fok) sütőben megsütjük. Amikor már kezd pirulni, rászórjuk a reszelt sajtot a töltelék tetejére, visszatoljuk a sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon.
Főtt rizzsel és salátával tálaltam.

U.I.: A sütéshez egy nagyobb tepsire van szükség. Jó étvágyat hozzá!