2021. július 4., vasárnap

2021. július 1., csütörtök

Házi fortélyok ABC-je

 Pakolás közben akadtam erre az 1992-es Kincses kalendáriumra, amiben közölnek néhány trükköt pl. ha az ételt elsózzuk, akkor néhány csepp almaecettel és ugyanannyi cukorral semlegesíthető. Az én praktikám az, hogy ilyenkor főzők bele krumplit, ami felveszi a sót.

A másik, hogy a túl édesre sikerült ételhez adjunk néhány csepp citromlét, amely megköti a cukrot. Szó van benne még a halszag semlegesítéséről, csípésről, dohányszag semlegesítéséről és még sok minden másról. Megosztom veletek. Szép napot mindenkinek!

Házi fortélyok ABC-je


2021. június 30., szerda

Levendula szörp

 Meglátogattuk a levendula kertet a Desedánál. Gyönyörű látvány volt és azaz illat... fenomenális volt. A szedd magad akciónak köszönhetően lett sok levendulám.


Első körben szirupot készítettem belőle. 

Levendula szörp

Hozzávalók:

1 csokor friss levendula,

1 liter víz,

1 kg kristálycukor,

1/2 evőkanál citromsav,

1/2 citrom

1/2 mokkáskanál natrium benzoát (Az eredeti receptben nem szerepel tartósító, ezt csak én tettem bele, a biztonság kedvéért.)


Elkészítése:

A vizet felforraltam a cukorral és szirupot főztem belőle. Beletettem a citromsavat és a tartósítót is. Hagytam hűlni egy kicsit. Ezalatt felaprítottam a levendulát, szárával együtt.  Beletettem egy mélyebb tálba, rákarikáztam a citromot. Leöntöttem a sziruppal. Fedőt tettem rá 24 órára hűvös helyre tettem. Majd gézen átszűrtem és üvegekbe töltöttem. Vízzel, szódával hígítva, jól behűtve, vagy jégkockával igazi frissítő ebben a melegben.



2021. április 27., kedd

Túrós rétes leveles tésztából

 Anna Morvay túrós rétese és fotója. Leveles tésztából készült túrós rétes hajtogatás nélkül...

Túrós rétes 

Hozzávalók:

20 dkg margarin,

25 dkg finomliszt,

1 csipet só,

1 evőkanál ecet ( 10%- os ),

4 evőkanál hideg víz

Töltelék:

250 g túró,

1-2 dl tejföl,

1 csomag vaníliás cukor,

cukor ízlés szerint,

rumba áztatott mazsola ízlés szerint.

Elkészítése:

A lisztet a sóval elkeverjük, belemorzsoljuk a margarint. Amikor elég morzsalékos a közepébe mélyedést vájunk és beleöntjük az ecetes vizet. Viszonylag gyorsan összeállítjuk. Amikor egyneművé válik készen is vagyunk. Kettévesszük, alufóliába csomagolva hűtőbe tesszük és 30 perc pihenés után felhasználhatjuk. Pár napig eláll a hűtő normál részében. 

Kinyújtjuk a tésztát, megkenjük tejföllel, rászórjuk a túrót, a porcukrot és a mazsolát, feltekerjük. Két rúd lesz belőle. A tetejét felvert tojással megkenjük, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Előmelegített sütőben 180 fokon 25 percig sütjük.

U.I.: Ha ezt a tésztát még hajtogatjuk is 10 perces pihentetésekkel 3x4x, olvasztott vajjal megkenve igazi leveles tésztát kapnánk. 

2021. április 26., hétfő

Zsíros pogácsa

Nagyon egyszerű pogácsa, bő fél óra alatt elkészül. A másik nagy előnye, hogy másnap és harmadnap is ugyanolyan puha, omlós, mint az első nap és nem utolsó sorban nagyon finom! Győrfiné Bea készítette és  fotózta. Köszönöm!
Zsíros pogácsa

 

Hozzávalók:

50 dkg liszt,

20 dkg fagyos zsír,

1 tojás,

1 csomag sütőpor,

1/2 evőkanál só,

2 dl tejföl

Elkészítése:

A sütőport és a sót elkeverjük a liszttel, majd elmorzsoljuk a zsírt a liszttel. Bele kerül a tojás és a tejföl is. Összegyúrjuk, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, bevagdossuk a tésztát, kiszaggatjuk pogácsa szaggatóval. megkenjük felvert tojással. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt pirosodásig sütjük.



2021. április 24., szombat

Non plus ultra

Ez az eredeti Non plus ultra receptje. Régi klasszikus omlós tészta, nem hiába nevezik az apró sütemények királynőjének. Horváth Ilona Szakácskönyvének 3. bővített kiadásából való ez a recept. Ez a könyv a nagymamámé volt, nekem is van egy későbbi kiadása, lassan már szét esik, annyit forgattam. A recept változatlan mind a két kiadásban. 

 

Non plus ultra

Hozzávalók:

20 dkg liszt,

20 dkg vaj,

5 dkg vaníliás cukor,

2 tojássárgája

Bevonat:

20 dkg porcukor,

2 tojásfehérje,

20 dkg barack-, vagy málna lekvár

Elkészítése:

A liszthez hozzáadjuk a hideg vajat és összemorzsoljuk. Majd ezután kerül bele a cukor, vaníliás cukor és a tojások sárgája. Gyorsan összedolgozzuk, majd letakarva 1/2 órára hideg helyre tesszük. Vékonyra kinyújtjuk (kb. 2 mm-esre) és apró pogácsa szaggatóval (2- 3 cm-is) kiszúrjuk és tepsibe tesszük. A tojásfehérjét a a porcukorral és pár csepp citromlével habbá verjük. A hab ne legyen túl kemény! Kis kanállal mindegyik karika tetejére egy kis halmot rakunk. Közép meleg sütőben  jó 10 percig világosra sütjük. ( Légkeveréses sütőben 160 fok 10 percig). 

Az egyik tésztakorongra teszünk egy mokkáskanál lekvárt és összeragasztjuk egy másikkal, úgy, hogy a hab kívül legyen.

2021. április 14., szerda

Hűtős kenyér

Ilyen finom ízű kenyeret még nem ettem! A kenyér sütős csoportokban a király liszt nem ismeretlen. Nagyon finom ízű kenyeret lehet belőle készíteni! Gazdag aminosavakban, a sikér tartalma nagyon magas és ami a lényeg nem tartalmaz adalékokat, csak a natúr búzát ezért kissé sárgás színű a liszt.Na, de most már jöjjön a recept, ha megkóstolod mindig ilyet ennél. Csontos Diána sütötte és osztotta meg velünk ezt a finom kenyeret.
Hűtős kenyér

  
Hozzávalók:
91 dkg liszt ( 455 gramm király búza liszt és 455 gramm BL 80-as kenyér liszt)
2.5 dkg élesztő,
6 dl víz,
2-3 teáskanál só (ízlés szerint)
Elkészítése:
 Este összegyúrtam a hozzávalókat, nem kell dagasztani! 2 órát pihent konyharuhával letakarva a konyha pulton, majd átmozgattam és kelesztőtálba tettem, lezártam és hűtőbe tettem éjszakára. Reggel kivettem két óra múlva hajtogattam, majd 30 percig pihent letakarva, majd újra hajtogattam, 30 perc pihenés letakarva, majd formázás. Sütőpapírral bélelt jénaiba tettem, bevágtam a tetejét, amikor szépen megemelkedett ment az előmelegített (230 fok) gőzös sütőbe. (Spriccelős flakonnal alaposan telespricceltem a sütőt és a vekniket is, a sütőbe is állítottam egy kis lábas vizet)  35- 40 percig kell sütni. Két vekni lett belőle.  
hűtős kenyérkék