2020. május 2., szombat

Vizes zsemle

 Szombat reggel boltba mentem, de olyan sokan voltak, hogy nem kerültem be 9-ig, utána már csak a nyugdíjasok vásárolhatnak délig a jelenlegi rendelet szerint. Gondoltam, majd délben visszamegyek. A face, mintha tudta volna, hogy mi történt, elém dobta a vizes zsemlét. Nem is kellett több... neki álltam sütni. Nem kell hozzá sok minden, volt itthon hozzá mindenem, élesztőm is.


Hozzávalók:

1/2 kg liszt,
3 dl víz,
2,5 dkg élesztő, (vagy 1 zacskó szárított élesztő)
1 kiskanál cukor,
1 kiskanál só

Elkészítése:

A langyos vízbe beletettem az élesztőt és a kiskanál cukrot, hagytam felfutni, majd belekevertem a sót is, végül hozzáadtam a lisztet és jól átdagasztottam. (Nekem kevés volt a 3 dl víz, még adtam hozzá kb. 1 dl-t.) A dagasztótálam lezártam és hagytam pihenni 1 órát. Majd átgyúrtam és nyolc cipót formáltam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam a kis bucikat, helyet hagyva a kelésnek, mert megnőnek egy kicsit. Ismét pihentettem 1/2 órát, fél időnél bekapcsoltam a sütőt, hogy előmelegedjen. Gázsütőm van, ezért az aljába tettem egy lábos vizet, hogy a gőzt biztosítsam. A kis bucik megkeltek, bevágtam a tetejüket és beraktam a   sütőbe. A recept fél óra sütést írt, és tovább hagytam, kb. 40 percig sült, mert nem találtam elég pirosnak. Kiszedve lekentem vízzel. Finom, friss és illatos, ropogós zsemlét készítettem.
Gyerek korom idézte fel bennem, amikor a pékségben süttettük a kenyereink. Már el is felejtettem ezt a finom illatot és frissességet. belül foszlós, kívül ropogós...

2020. március 15., vasárnap

Medvehagymás pogácsa

Itt a medvehagyma szezonja, így hát sütöttem medvehagymás pogácsát. Javítja a végtagok keringését, lassítja a koleszterin lerakódások képződését az érfalban, immunerősítő. Nem beszélve arról, hogy nagyon, de nagyon finom. A fokhagymára emlékeztető illatát is imádom.
Medvehagymás pogácsa


Hozzávalók:
50 dkg liszt,
10 dkg margarin,
10 dkg zsír,
2 kávéskanál só,
2 evőkanál tejföl,
1 dl tej,
2 tojás, (egy a kenéshez)
fél csomag élesztő,
1 kávéskanál cukor,
1 csokor medvehagyma

Elkészítése:
Az élesztőt felfuttattam az egy deci tejben,egy kávéskanál cukorral együtt. A medvehagymát megmostam, felszeltem. A lisztbe elkevertem a sót, belemorzsoltam a margarint és a zsírt. Majd belekerült a felfuttatott élesztő, a tojás és a tejföl is. Beletettem a medvehagymát is. Összegyúrtam, félórát kelt, majd kinyújtottam és pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Hagytam még kelni 15 pecet a tepsiben.(Lehet hajtogatni, akár többször is félórás pihentetésekkel, annál szebb és finomabb lesz a pogácsa.) Felvert tojással megkentem és előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt pirosra sütöttem.



2019. november 15., péntek

Sajtos tallér (gofri)

Ezt a finom ropogós sajtos kekszet szilveszterre, bulikra is ajánlom. Nem csak a gyerekek kedvence...
Kis nasira vágytam, gondoltam csinálok én is...
Sajtos tallér
Hozzávalók:
1 kg liszt,
1 csomag sütőpor,
25 dkg margarin,
20 dkg sajt,
1 nagy vagy 2 kicsi tojás,
szódavíz,
1 evőkanál só,
Kömény ízlés szerint, de el is hagyható

Elkészítése:
A lisztbe belekevertem a sót. majd a margarinnal elmorzsoltam, beleraktam a többi hozzávalót és annyi szódavizet, hogy puha legyen a tészta. Jól átgyúrtam, ezután 1/2 cm vastagra nyújtottam, kis pogácsa szaggatóval kiszúrtam, majd gofri sütővel sütöttem. Fontos, hogy forró legyen a gofri sütő! Kb. 1/2 percig sütöttem az egyik felét, megfordítottam és 1/2 perc a másik felét.

Nagyon finom ropogós lett...
U.I.:
Van aki nem tesz bele sütőport, akkor talán még ropogósabb lesz. Lehet fűszerezni borssal, vagy pirospaprikával is ízlés szerint, valamint friss zöld fűszerekkel is gazdagítható. 

2019. október 10., csütörtök

2019. október 6., vasárnap

Nagyi titkai a házias ízekről receptekkel: Sakk szelet

Nagyi titkai a házias ízekről receptekkel: Sakk szelet:
Ez a margarinos sütemény nagyon mutatós. Az édes tészta, a savanykás lekvár és dió igazán finom ízharmóniát eredményez. Egy sárga és egy ka...