2015. augusztus 23., vasárnap

Tésztában sült egyben fasírt

Valami nagyon finomat szerettem volna készíteni, ami nem a megszokott, így erre az ínyencségre esett a választásom.
Tésztában sült egyben fasírt

Hozzávalók:

1/2 kg darált hús,
4 főtt tojás,
só, bors ízlés szerint ( én 1 púpos kávéskanál sót, 1 lapos kávéskanál borsot tettem bele),
majoránna 1 lapos kávéskanál,
bazsalikom 1 lapos kávéskanál,
zöld petrezselyem 1 púpos evőkanál,
1 fehér paprika,
1 kis fej hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 tojás,
1 csomag leveles tészta

Elkészítése: 

A hagymát és a paprikát kevés olajon megfonnyasztjuk. A húst összekeverjük a fűszerekkel és a hagymás-paprikával, meg egy tojással. Félre tesszük.
A leveles tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, úgy fél cm vastagra. A tészta közepére rakjuk a töltelék egyik felét, majd ráhelyezzük a főtt tojásokat sorban és betakarjuk a töltelék másik felével.
A tészta széleit mind a két oldalon bevagdossuk és elkezdjük ráhajtogatni a töltelékre hol az egyik oldalról, hol a másik oldalról, úgy mint amikor fonunk. A végéből nekem maradt egy darab azt levágtam és az elejére illesztettem, így az egész töltelék be lett vonva tésztával. Sütő tálra helyezzük, megkenjük felvert tojással és megsütjük. Legalább 40 percig süssük, hogy a belseje is jól átsüljön.
Én paradicsom salátával tálaltam.

U.I.:
Szerettem volna olyan képet feltenni, ahol szeletelve van, hogy megmutassam a közepét is, de olyan gyorsan elfogyott, hogy nem volt időm fényképet készíteni róla.

2015. augusztus 22., szombat

Túrós pogácsa

Nagyon ízletes pogácsa. Könnyű az elkészítése is.
Túrós pogácsa

Hozzávalók:

2 csomag túró (1/2 kg),
25 dkg rámamargarin,
1/2 kg liszt,
1 csomag sütőpor,
2 kávéskanál só

Kenni 1 tojás,
Szórni 10-20 dkg reszelt sajt

Elkészítése:

Összegyúrjuk a hozzávalókat és legalább 2 órát pihentetjük, hideg helyen. Kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Zsírozott, lisztezett tepsibe rakjuk és hagyjuk állni még negyed órát, majd megkenjük felvert tojással. Reszelt sajttal meghintjük és aranysárgára sütjük.

Van egy másik változat is, ez egy kicsit munkásabb:

A különbség csak annyi, hogy a sütőpor helyett kevés tejben áztatott élesztő (3 dkg) kerül bele. Ezzel gyúrjuk össze. 3 x hajtogatjuk félórás pihentetésekkel. Ujjnyi vastagra nyújtva szaggatjuk és még félóráig pihentetjük csak azután sütjük.