2017. szeptember 17., vasárnap

Kelt, hajtogatott krumplis pogácsa

A hétvégén volt nálunk a szüreti felvonulás. Amelyen részt vett a város apraja-nagyja.
A felvonulók számára én Magdaléna krumplis pogácsáját választottam és sütöttem meg. Amikor kisült megkóstoltam, hát alig bírtam abba hagyni, szinte etette magát.
Kelt, hajtogatott krumplis pogácsa

Hozzávalók:
1 kg nagyi titka búza finomliszt,
1 púpos evőkanál só,
5 dkg élesztő,
1,5 dl tej,
1 teáskanál cukor,
1.5 dl napraforgó étolaj,
2 tojás,
kb. 6 dl langyos tej,
4 db főtt krumpli,
25 dkg rámamargarin

Elkészítése:

A krumplit megfőzzük, hagyjuk kihűlni. Az élesztőt felfuttatjuk a cukorral a 1.5 dl tejben. A lisztben elkeverjük a sót, majd beleütjük a tojást, az olajat, a felfuttatott élesztőt és fokozatosan adagolva a tejet. Jól kidagasztjuk, lelisztezzük, letakarjuk és 20 percig pihentetjük.  Deszkára borítva, átgyúrjuk, kisodorjuk. Ráreszeljük a kihűlt  krumplit és a margarint is. Feltekerjük, majd félbe hatjuk.
Pihen 10 percet, majd újra ez az eljárás még kétszer.
Végül kisodorjuk 2-3 cm vastagra, bemetéljük a tetejét és kiszaggatjuk. kizsírozott tepsibe rakjuk, lekenjük tojássárgájával, megszórjuk szezámmaggal és addig kelesztjük, míg a sütő bemelegszik. 180 fokon kb. 20-25 percig sütjük.

Frissen levesek mellé fenomenális ez a pogácsa! Érdemes kipróbálni!
Jó étvágyat hozzá!

2017. szeptember 3., vasárnap

Oreos torta

Annámnak most volt a szülinapja, oreos tortát kért tőlem. Az igazság az, hogy eddig nem ismertem ezt a tortát. Most készítettem először. Isteni finom lett! Két változatot kerestem egy sütőset és egy sütés nélkülit. Végül az mellett döntöttem, amihez én sütöttem a lapot is.
Ez a mennyiség egy 20-23 cm-es tortaformára elég.
Oreos torta

Hozzávalók: 
A tortalaphoz:
2 tojás,
4 evőkanál cukor,
2 evőkanál liszt,
2 evőkanál holland kakaópor,
2 evőkanál olaj,
csipetnyi sütőpor
A kémhez:
25 dkg mascarpone krémsajt,
20 dkg porcukor,
20 dkg görög joghurt,
3 dl Hulala  habtejszín,
10 gr. zselatin,
20 dkg oreo keksz

A díszítéshez:
1.5 dl habtejszín,
5-6 db oreo keksz

Elkészítése:
A tortalaphoz a tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, kakaót és az olajat.  Olajjal kikent, lisztezett tortaformába öntjük. Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.
A kémhez a mascarponét kikavarjuk a porcukorral, hozzáadjuk a joghurtot, a felvert habtejszínt. Beletesszük a 0.5 dl vízben feloldott zselatint, végül könnyedén beleforgatjuk az összetört kekszet. Ezt a krémet kenjük a tortalapra és jól behűtjük.
Amikor már jól áthűlt levesszük a tortaforma szélét, átrakjuk tálcára és a habtejszínnel díszítjük. A torta szélét körbe nyomjuk tejszínrózsákkal csillagcsővel ellátott habzsák segítségével. A közepére is nyomunk egyet. A tetejére reszelünk egy kis oreo kekszet, majd félbe vágott kekszeket állítunk minden második tejszínrózsába.



2017. augusztus 28., hétfő

Pizza csigák

Friss pizza csigák magyaros töltelékkel, isteni finom! Magdaléna küldte ezt a finomságot nekünk.
Pizza csigák

Hozzávalók:
A tésztához:
50 dkg Nagyi titka búza finomliszt,
1 dkg só,
5 dkg élesztő,
Kb. 3.5 dl langyos tej,
1 kávéskanál cukor,
1 tojás,
1 dl olaj
A töltelékhez:
ketchup,
sonkaszalámi, vagy kolbász, házi szalonna, vagy házi sonka, esetleg ezek keveréke ízlésünknek megfelelően,
reszelt sajt,

Elkészítése:
1.5 dl langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt a cukorral együtt. A liszt közepébe öntjük, hozzá adjuk a tojást, az olajat és kb. 2 dl langyos tejet, jól kidagasztjuk, majd átgyúrjuk. Két felé vesszük, kinyújtjuk a tésztát és lekenjük ketchuppel. Erre szórjuk a sonka szalámi kockákat, kolbász karikát, szalonna csíkokat, reszelt sajtot, ki mit szeret, ízlés szerint. Majd az egészet feltekerjük és pihentetés nélkül, mindjárt 3 cm szélesre szeleteljük. Kiolajozott tepsibe tesszük és a tepsibe pihentetjük addig míg a sütő bemelegszik (20 perc). Hagyjunk a keléshez helyet. Előmelegített sütőben 180 fokon sütjük. Semmivel sem kell lekenni a csigákat sütés előtt.

Nagyon szépen köszönjük ezt a finomságot Magdaléna Dikácz Kapusnákovának!
Ez a süti a Timi lányomnak biztos befutó, imádni fogja!
Jó sütést, főzést mindenkinek! 

2017. augusztus 21., hétfő

Hajtogatott krumplis pogácsa

Magdaléna Dikácz Kapusňáková
Hajtogatott krumplis pogácsája.
Hajtogatott krumplis pogácsa 
Hozzávalók:
1 kg nagyi titka búza finomliszt,
2 dkg só,
5 dkg élesztőt felfuttatni
1,5 dl langyos tejben,
1 tk cukorral,
1,5 dl étolaj,
2 tojás,
kb .6 dl langyos tej,
4 db főtt, kihűlt krumpli,
25 dkg margarin.
Elkészítése:
A liszttel elkeverjük a sót, majd beleütjük a tojást a felfuttatott élesztőt, az olajat és fokozatosan adagolva hozzáadjuk a tejet.
Jól kidagasztjuk,lelisztezni,letakarni és kb. 20 percig pihentetni.
Majd deszkára borítom, átgyúrom,és kisodrom, ráreszelem a kihűlt krumplit, a hideg margarint(de lehet disznózsír is) és feltekerem, mint a kalácsot és félbe hajtom. Pihentetem 10 percig és újra ugyan ez az eljárás még 2 X.
Magdaléna Dikácz Kapusňáková
Végül kisodrom 2-3 cm vastagra, bemetélem a tetejét és kiszaggatom, kizsírozott tepsibe rakom, lekenem tojássárgájával, amibe egy csöpp tejet tettem, és a tepsin kelesztem, addig a sütő melegszik.180 fokon kb. 20 -25 percig sütőm, de lehet háromszögre is metélni, és leszórni köményes sóval,szezámmal.
 Magdaléna Dikácz Kapusňáková
Jó étvágyat hozzá! Levesekhez sütőm.

U.I.: Valami fenomenális ez a pogácsa, érdemes kipróbálni!
Nagyon szépen köszönjük ezt a finom pogácsa receptet Magdalénának!

Holdacskák

Henriett Csákvári Arnhold készítette és fotózta ezt a finom süteményt. Köszönjük szépen!
Holdacskák

Tészta:
15 dkg vaj,
15 dkg cukor, 
15 dkg dió,
7 dkg liszt,
1/2 cs sütőpor,
4 tojás keményre vert habja


Elkészítése:


180 fokos sütőben sütjük. Amikor kicsit kihűlt, a tetejére rákenjük a következőt : 15 dkg porcukor ,1 cs. vaníliacukor és 4 tojás sárgáját habosra keverni, visszatenni a sütőbe kicsit száradjon (100 fokos sütőben!).


Krém a tetejére: 


1 dl tej,
10 dkg cukor,
10 dkg darált dió,
10 dkg csokoládé,
5 dkg vaj,
Pár percig forralni ha meghűlt a kalács tetejére önteni és megszórni darált dióval!

2017. augusztus 19., szombat

Kávétorta

Kávétorta
Kedves olvasóm Andrea Pados receptje
Tészta:
8 tojás sárgáját 15 dkg porcukrot nagyon jól kikeverünk, 21 dkg darált mogyoró, vagy mandula vagy dió, 3 szelet csokoládé reszelve, 23 szem őrölt fekete kávé jön hozzá és a 8 tojás habja. Töltelek:
5 tojás sárgáját 5 evőkanál igen erős fekete kávét 15 dkg porcukorral vízüst felett addig keverünk, amíg kemény krém lesz belőle, forrni nem szabad. 21 dkg vajat jó habosra keverünk és a kihűlt krémmel összekeverjük, és ezzel töltjük meg és vonjuk be a tortat. A tetejét csoki reszelékkel, mandulával, mogyoróval díszíthetjük. Én kicsit több vajat teszek bele, hogy elég legyen. Liszt nincsen benne, a mogyoropor van liszt helyett.
Nagyon finom, családi hagyomány, minden ünnepre.

Elkészíthető mogyoróval, dióval, mandulával is!

2017. augusztus 16., szerda

Grillázzsal töltött ostyalap

Valamikor hajdanán a grillázsos nápolyi volt a kedvencem. A nagyanyám sokszor csinált nekem ilyet. A napokban eszembe jutott, hogy milyen finom is volt, szinte a számban érezem az ízét. Isteni a karamellbe forgatott pörkölt dió és a ropogós nápolyi együtt. Miután annyira kívántam, hát töltöttem egy csomag nápolyit.
nápolyi
Grillázzsal töltött ostyalap

Hozzávalók:
15 dkg cukor,
15 dkg darált dió, (a felét vagdalva a recept szerint, én csak daráltat tettem bele)
15 dkg porcukor,
15 dkg vaj,
2 tojássárgája,
1 csomag ostyalap

Elkészítése:

Először odakészítettem mindent, hogy kéznél legyen, mert gyorsan kell dolgozni vele.
1. A porcukrot, a tojássárgákat és a vajat habosra keverjük és gőz felett sűrűre főzzük.
2.A 15 dkg cukrot felolvasztjuk, majd belekeverjük a 15 dkg diót.
Összekeverjük a kettőt és azon melegen az ostyalapok közé kenjük. Gyorsan dolgozunk, mert hamar keményedik. A teteje ostyalap, papírral letakarjuk és lepréseljük. Másnap szeleteljük.

Nagyon finom, megértem betelni vele.  Be kell valljam, sokkal nehezebben tudtam megenni, mint 30 évvel ezelőtt!   Vajon miért? Nem is tudom...