2016. július 9., szombat

Pincés meggy télire

Ez a változat nem lesz túl édes, mégis elálló. Az az igazság, hogy én 5 kg meggyhez 2,5 kg cukrot használtam régen egy kávés kanál tartósítóval. Nekem így mindig elállt a meggyem, nem romlott meg, de jó édes volt. A levét szörpként ittuk meg. Ahogy most készítettem az egy egészségesebb változat, amit egy kedves ismerősöm ajánlott. Azt mondta, hogy neki sem romlott meg még soha.
Pincés meggy

Hozzávalók:
5 kg meggy,
1 kg cukor,
1 kávés kanál tartósító

Elkészítése:

A meggyet megmossuk és kimagozzuk. Hozzáadjuk a cukrot és a tartósítót, megkeverjük, majd egy konyharuhával letakarva hűvös helyre tesszük. Régen a pincébe szokták levinni, innét ered a neve is. Időnként megkevergetjük, 24- 48 órát hagyjuk állni. Majd tiszta csavaros üvegekbe töltjük lé nélkül. Amikor megtelt az üvegünk meggyel, csak annyi levet öntünk rá,hogy ellepje a meggyet. Azonnal lezárjuk az üvegeket és már kerülhetnek is a helyükre.

A megmaradt meggylét szörpnek üvegekbe töltöttem. 

2016. július 5., kedd

Fokhagymás tejfölben pácolt csirkemell

Maradt csirkemellem, amit nem akartam már elkészíteni, de féltem, hogy megromlik, ezért bepácoltam és 24 órán át volt a pácban. Másnap sütöttem ki. Nagyon ízletes, puha porhanyós lett a hús.
Fokhagymás tejfölben pácolt csirkemell

Hozzávalók:

1 kg csirkemell,
2 dl tejföl,
6 gerezd fokhagyma,
2 tojás,
3 evőkanál liszt,
6 evőkanál zsemlemorzsa,
ízlés szerint só és bors,
olaj a sütéshez

Elkészítése:

A húst vékony szeletekre vágtam. A tojást felvertem és a tejfölbe kevertem az apróra zúzott fokhagymával és a fűszerekkel együtt. Ebbe a pácba helyeztem bele a hússzeleteket. Egy napra a hűtőbe tettem.  12 óra pácolás is elég neki, de minél tovább áll a pácban, annál ízletesebb lesz. Szóval másnap a lisztet és a morzsát összekevertem és ebbe a keverékbe forgattam bele a tejfölös, fokhagymás húst. Forró olajban kisütöttem, majd a szalmakrumplit is ebben a fűszeres olajban sütöttem ki. Friss zöldségekkel tálaltam.