2016. június 20., hétfő

Cseresznye befőtt

Üvegbe zártam a nyár ízeit. A friss, egészséges, ropogós cseresznyéből befőttet készítettem. Így télen is élvezhetem ennek a finom gyümölcsnek az ízét.

Hozzávalók:

1 hét dl üvegre számítva:
4 evőkanál cukor,
5 szem szegfűszeg,
1/2 kávéskanál fahéj,
1 késhegynyi tartósító,
víz,
cseresznye

Elkészítése:

A teljesen érett, ép, egészséges cseresznyét a szárától megtisztítottam, alaposan megmostam.  Hét decis üvegeket kimostam, majd az utolsó öblítésnél egy kis tartósítót tettem az öblítővízbe és így hagytam megszáradni az üvegeket. Ezután egyenként félig megtöltöttem a cseresznyével az üveget, erre két evőkanál cukrot tettem, majd teleraktam cseresznyével. A tetejére ismét 2 evőkanál cukrot tettem (így összesen 4 evőkanál cukrot használtam egy üvegre). Az üveg alját óvatosan megveregettem, hogy minél több férjen az üvegbe. Egy késhegynyi tartósítót tettem minden üvegbe, ízesítettem 5 szem szegfűszeggel, fél kávéskanál fahéjjal, majd felöntöttem vízzel. Rácsavartam a kupakot. Majd amikor minden cseresznyém üvegbe volt, beleállítottam egy nagy lábasba őket. A lábas aljára tettem kis újságpapírt. Ezután felöntöttem a lábast, annyi vízzel, hogy az üvegek 3/4 részéig érjen. A forrástól számítva 10 percig gőzöltem,majd a lábasba hagytam kihűlni. Teljesen kihűlve másnap tettem a helyükre.
Cseresznye befőtt

2016. június 18., szombat

Cseresznye leves

Érik a cseresznye, most élvezem a piros bogyósok áldott hatását az érfalaimra. Annyit eszek, amennyit csak bírok. Nyersen és különböző módon elkészítve. Most levest készítettem belőle. Isteni ebben a melegben ez a jól behűtött vitaminbomba!
Cseresznye leves

Hozzávalók:

30 dkg cseresznye,
6 dl víz,
5 szem szegfűszeg,
1/2 kávéskanál fahéj,
csipet só,
2 evőkanál cukor,
2 evőkanál tejföl, (tejszínnel is jó, de én a tejföllel jobban szeretem)
1 evőkanál liszt,
citromhéj, citromlé

Elkészítése:

Az épp egészséges cseresznyét megmossuk és feltesszük főni a fűszerekkel együtt. 5 percig főzzük. Ezalatt lisztből és a tejfölből habarást készítünk, a levesből vett lével felhígítjuk, majd szűrőkanálon keresztül hozzáadjuk a habarást a leveshez. Újból felforraljuk még 5 percig főzzük. Leveses tálba öntve, hagyjuk hűlni, majd hűtőszekrénybe rakjuk. Jól behűtjük.

Ui.:
Ebből a mennyiségből három tányérnyi levesem lett. Meggyel és más gyümölcsökkel is finom!


2016. április 26., kedd

Fagyi szelet

Nagyon édes szájú vagyok, és időről- időre megkívánom a finom, fenséges krémes sütiket. Ízből, krémből nincs hiánya ennek a süteménynek!

Hozzávalók: 

6 tojásból, 6 evőkanál cukorból, 6 evőkanál lisztből piskótát sütünk. A piskóta elkészítése itt .

A krémhez:
4 tojássárga,
4 evőkanál liszt,
4 dl tej,
20 dkg vaj,
12 kg porcukor,
2 cs. vaníliás cukor

A tetejére:
4 tojásfehérje,
10 evőkanál cukor,
barna tortadara

Elkészítése:
A tojások sárgáját a liszttel és a tejjel csomómentesre keverjük, majd felfőzzük és hagyjuk kihűlni.
A vajat a cukorral, vaníliás cukorral
Fagyi szelet
habosra keverjük és a kihűlt masszát hozzáadjuk, jól elkeverjük.

A tojásfehérjéket a cukorral gőz felett felverjük.

A piskótára kenjük a vaníliakrémet, ennek a tetejére simítjuk a tojáshabot és tortadarával megszórjuk.

2016. március 27., vasárnap

Mixelt kávétorta nem csak húsvétra

Húsvétra kávétortát is készítettem, nagyon finomra sikerült. Egyszerűen csak össze kell mixelni a hozzávalókat és megsütni...
Mixelt kávétorta 

Hozzávalók:

Tésztához:
4 egész tojás,
200 g porcukor,
1 kávéskanál darált szemes kávé,
1 csomag sütőpor,
150 g barackíz,
1 dl szirup,
2 evőkanál rum,
120 g búzadarás liszt ( fele-fele arányban)

Krémhez:
2 tojássárga,
1 evőkanál erős feketekávé,
1 dl tej,
14 dkg cukor,
2 evőkanál kakaó,
20 dkg vaj

Elkészítése:

A  tojásokat, porcukrot, darált kávét, sütőport, és a barackízt öt percig mixeljük. Hozzáadjuk a szirupot, rumot, és a darás lisztet. Jól átmixeljük és forró sütőben sütjük.
Én közepes tortaformában sütöttem. Először nagy lángon, majd kb. 10 perc múlva takarékon sütöttem  tovább kb. 45 percig.  Ha kihűlt kettévágjuk és kávékrémmel töltjük meg.

A krémhez a tojássárgákat, kávét, tejet, cukrot, és a kakaót összekeverjük és gőz felett sűrűre főzzük, majd amikor kihűlt hozzákeverjük a habosra vert vajhoz. Ezzel töltjük meg a tortát, az oldalát és a tetejét is ezzel a krémmel kenjük meg.
Húsvét lévén tojáscukorkával és színes tortadarával díszítettem, de a recept szerint a tojásfehérjék főtt habját is használhatjuk díszítésnek.

2016. március 24., csütörtök

Tiramisu

Finom sütés nélküli  babapiskótás, mascarpone sajttal készült torta. Isteni finom! Könnyen  és  gyorsan elkészíthető.

Hozzávalók:
3 evőkanál cukor,
3 tojás,
Amaretto likőr, vagy rum esetleg mandula likőr
25 dkg mascarpone sajt,
1 vaníliás cukor,
1 csomag babapiskóta,
1-2 dl fekete kávé,
kakaópor

Elkészítése:
A tojássárgákat a három evőkanál cukorral habosra keverjük, likőrrel ízesítjük, majd 25 dkg mascarpone sajttal összekeverjük.
A 3 tojásfehérjét a vaníliás cukorral felverjük, majd a krémhez adjuk, és óvatosan belekeverjük.
A babapiskótát fekete kávéba áztatjuk. De vigyázzunk, hogy ne ázzon szét!
Egy közepes, kapcsos tortaformába rakjuk a kávés babapiskótát szorosan egymás mellé egy sorban, Erre egy sor krém kerül, a szélét is körberakjuk babapiskótával, majd megint piskóta és ismét krém. A tetején vastagon hagyjunk krémet, hűtőbe tesszük, legalább két órára, de minél tovább van a hűtőben, annál jobban összeérnek az ízek. A tortaforma oldalát eltávolítjuk, a tortát megszórjuk kakaóporral, és egy szép szalaggal átkötjük, és már kész is az ünnepi tortánk.

Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánok!

2016. március 19., szombat

Tarka sós sütemény

Egy fajta tésztából készítettem háromféle, színes sós süteményt. Frissen a legfinomabb! Gyerekek kedvence.
Tarka sós sütemény

Hozzávalók:
30 dkg liszt,
20 dkg margarin,
1 evőkanál 10 % ecet,
6 evőkanál hideg víz,
1 kiskanál só,

Színesítéshez:
paradicsompüré,
zöld fűszer (petrezselyemzöld, metélő hagyma, édeskömény zöldje, stb.)
5+5 dkg reszelt sajt

A kenéshez:
1 tojás

Elkészítése: 

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk. A kezünk melege ne túl sokáig érje. Cipót formálunk belőle és lisztezett folpackba csomagolva egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap 3 felé vágjuk. Az egyik részbe annyi paradicsompürét keverünk, hogy szép rózsaszín legyen.
A másikba kerül a reszelt sajt, a harmadik részbe, pedig a zöld fűszer.
A rózsaszínből perec kiszúróval, pereceket készítünk, a tetejét is megkenjük paradicsompürével, vagy kehcsöppel. A sajtosat téglalap alakúra nyújtjuk, tojással megkenjük, sajtot reszelünk rá és derelye metszővel ujjnyi széles csíkokat vágunk, így kerül a tepsibe. A harmadikból derelye metszővel háromszögeket vágunk, megkenjük tojással, tepsibe rakjuk és aranysárgára sütjük.

UI.: Véletlenül megcseréltem a formákat, így lett a sajtosból háromszög és a zöld fűszeresből rúd.
        Az eredeti megoldással még mutatósabb.


2016. március 18., péntek

Színes szemek

Finom ropogós keksz gyümölcsökkel, csak úgy eteti magát! Nem drága sütemény, gyorsan elkészül.
Színes szemek

Hozzávalók:

180 g vaj,
130 g cukor,
1 vaníliás cukor,
rum aroma,
250 g liszt,
2 kiskanál sütőpor,
kristálycukor,
gyümölcs

Elkészítése:

A vajat, cukrot, aromát jól elkeverjük. A sütőporral elkevert lisztet hozzáadjuk. A tésztából cseresznye nagyságú golyókat formálunk. Ezeket a kristálycukorba belenyomjuk és a nem cukros felével a sütőlapra helyezzük, Hagyjunk neki helyet, mert szét fog terülni. Színes gyümölcsökkel, kandírozott gyümölccsel, vagy aszalt gyümölccsel díszítjük. Én aszalt szilvát és körtét raktam rá. Előmelegített sütőben sütjük.
Többféle süteményt készítettem, ez volt az első, ami elfogyott! Ízlett mindenkinek.

Jó étvágyat hozzá!