2015. május 4., hétfő

Szerzői jogok

A blogon található valamennyi kép és írás az oldal szerkesztőjének szellemi tulajdonát képezi.
Az 1999. évi LXXVI törvény rendelkezik a jog védelemről.

Nem saját tartalom esetén külön jelzem a forrást, a forrás szerkesztőjének a szellemi tulajdonát képezi.

A receptjeimet, szabadon lehet vinni, elkészíteni. Megosztani, csak kizárólag a blogomra mutató linkkel és forrás megjelöléssel együtt lehet.

A szerzői jogok megsértése bűncselekmény, A jogtalanul elsajátított fotóim és írásaim jogi lépéseket von maga után.

Minden jog fenntartva!

Tejszínes gombaleves

Ha van húsleves maradékunk, akkor abból, ha nincs akkor 2 húsleves kockával elkészíthetjük ezt a nagyon finom gombalevest. A gomba ásványi anyagokban, nyomelemekben és vitaminokban igen gazdag, ajánlatos időközönként az étrendünkbe illeszteni.
Hozzávalók:

1 l húsleves, (vagy 2 húsleves kockából készített),
25-30 dkg gomba ( én csiperke gombával készítettem),
1 csokor friss petrezselyemzöld, vagy 1 evőkanál szárított,
1 fej vöröshagyma,
só, bors ízlés szerint,
1 dl főzőtejszín
1 evőkanál zsír, vagy olaj

Elkészítése:

A felaprított vöröshagymát üvegesre dinszteljük a zsírban, ebbe rakjuk a szeletelt gombát és a petrezselyemzöldet. Fűszerezzük és felöntjük a húslével. 1/2 órát főzzük, majd a tűről levéve besűrítjük a tejszínnel és még egyszer felforraljuk.
Egyszerű, gyors és finom!

Jó étvágyat hozzá!


2015. május 3., vasárnap

Húsos kosárkák

Ezek a kis húsos kosárkák annyira megtetszettek, hogy  meg kell hogy osszam! Nagyon édesek! Húsvétra valók leginkább, de a gyerekeknek, unokáknak bármikor el lehet készíteni. Ez a recept Tepszi kreativitásának köszönhető.


Hozzávalók: 1 kg pulyka darált hús, 8 zsemle, 8 tojás + 1 tojás a lekenéshez, 1 nagy vagy 2 kisebb hagyma, 5 gerezd fokhagyma, só, bors, majoranna, őrölt pirospaprika, langyos víz
A tésztához: 45 dkg BL112 félfehér kenyérliszt, 2 dkg élesztő, 2 dl tej, 3 evőkanál tönkölykorpa, 1 mokkáskanálnyi cukor, 2 mokkáskanálnyi só, 1 kis doboz natúr joghurt (175 gr) (ez a fent említett korpás zsemlétől +5 dkg liszttel tér el, így jobb tartása lesz a tésztának)Díszítéshez: snidling és apró tojás alakú paradicsom
Először a zsemle tésztáját készítem el, a itt megadott módon. Míg a tészta kel, addig összedolgozom a fasírt hozzávalóit: langyos vízben megáztatott zsemléket kifacsarom, hozzáadom a húshoz, ráütöm a tojásokat, belereszelem a hagymát és a fokhagymát és ízlés szerint fűszerezem. Alaposan összegyúrom, de nem forgatom morzsába, mert a pogácsákhoz, vagy ebben az esetben inkább gömböcökhöz jobban tapad a tészta.
A megkelt tésztát félbe veszem és nagyon vékonyra nyújtom, majd vékony csíkokat vágok belőle. A fasírtot kigombócozom és ráfonom a kosarakat, ahogy azt a kalács kosárnál bemutattam. A füleket külön készítem el és külön is sütöm. A füleket, ahogy a fotókon is látszik, többféleképp készíthetjük: lehet fonni, vagy két szálat sodorni.
A kész kosarakat “szájukkal lefele” sütőpapírral bélelt tepsire tettem, felvert tojással megkentem és 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem, kb 35-40 percet. A füleket nagyjából 6-8 perc alatt sütöttem meg utána. Még melegen egyenesre vágtam a fülek alját és tojással hozzáragasztottam a kosár széléhez, majd az elzárt, de még meleg sütőbe visszaraktam, hogy odaragadjon:)
Fűszálra vágott snidlinggel és félbevágott paradicsomokkal kínálom.

2015. május 2., szombat

Néger kocka

Már nagyon megettem volna ezt a finom sütit, alig találtam meg a receptjét. Neten is kerestem, de egyik sem volt az igazi, így addig kutattam utána, míg előkerült. Itt az eredménye...

Hozzávalók:

 Tésztához:
4 tojássárgája,
10 dkg rámamargarin,
25 dkg kristálycukor,
25 dkg rétesliszt,
2 dl tej,
2 dkg kakaó,
1 csomag sütőpor

Tetejére:
4 tojásfehérje,
25 dkg cukor,
kis citromlé

Mázhoz:
3 evőkanál cukor,
3 evőkanál kakaópor,
3 evőkanál víz,
7 dkg rámamargarin

barackíz a kenéshez
Édes sütemény- krémes sütemény
Néger kocka

Elkészítése:

A tojások sárgáját, a cukrot és a margarint habosra keverjük. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a kakaóval. A tejet hozzáadjuk a habos krémhez, elkeverjük , majd belekerülnek a poranyagok is. Habosra keverjük az egészet és lisztezett, zsírozott tepsibe öntjük. Forró sütőben sütjük 25- 30 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e.  Amíg sül, addig a cukrot és a tojásfehérjét a citromlével gőz felett kemény habbá verjük. Amikor a tészta megsült, kivesszük a sütőből, megkenjük baracklekvárral, rásimítjuk a főtt habot, és visszatesszük a sütőbe száradni, de már csak takaréklángon. Addig hagyjuk a sütőben, amíg a teteje megszikkad egy kicsit. Ez kb. 10 perc alatt érhető el. Amikor már kemény a teteje, akkor kivesszük és rákenjük a mázt. Amit, úgy készítünk, hogy a cukrot, a kakaóport és a vizet összekeverjük és felfőzzük, majd a tűzről levéve belekeverjük a margarint és azonnal a tésztára kenjük. Hagyjuk megszáradni, kis kockákra szeleteljük és már tálalható is.

Ui.: Annyit változtattam a recepten, hogy dupla mennyiségű tojáshabot készítettem, amihez 1 evőkanál citromlét tettem.

Jó étvágyat hozzá!

2015. május 1., péntek

Egyszerű fasírt golyók

Gyorsan és egyszerűen elkészíthetők ezek a kis húsgolyócskák. Kínálhatjuk főzelékek mellé feltétnek, vagy krumplipürével és salátákkal. Igen tápláló étel.

Hozzávalók:

1/2 kg darált hús,
2 tojás,
3 gerezd fokhagyma,
1 kávéskanál só,
1 kávéskanál őrölt magyarbors,
2 kávéskanál őrölt piros fűszerpaprika,
2 szikkadt zsemle, vagy (két szelet kenyér)
olaj a sütéshez
Ételrecept-húsosétel
Egyszerű fasírt golyók

Elkészítése:

Egy tálban a zsemléket leöntjük vízzel és hagyjuk ázni. Amikor átázott, akkor alaposan kinyomkodjuk és a darált húshoz adjuk. Hozzá adjuk a fűszereket, a tojásokat, az apróra zúzott fokhagymát. Jól összedolgozzuk és apró golyókat formálunk belőle. Forró olajban pirosra sütjük és szalvétával bélelt edénybe szedjük, hogy az olajat felszívja. Még melegen tálaljuk.

Ez az alap recept, lehet tovább gazdagítani szánk íze szerint, pl. petrezselyemzölddel.
Áztathatjuk víz helyett tejben is a zsemlyéket.
Gazdagíthatjuk egy fej dinsztelt vöröshagymával és a végén a kis golyókat zsemlemorzsába is forgathatjuk sütés előtt. 

2015. április 29., szerda

Hamis méz gyermekláncfűből

A gyermekláncfű, más néven pongyola pitypang minden része gyógyhatású. Kiváló vértisztító és vizelethajtó, az emésztést elősegíti, jótékony hatással van a máj és a vesék működésére, valamint levertség, állandó fáradtság érzés esetén is használható. Tartalmaz A,B,C,D vitaminokat, az ásványi anyagok közül, pedig vasat,magnéziumot,cinket, mangánt és szilíciumot is. Így aztán, mivel most virágzik, szedtem a déli órákban  150 db friss virágot. Mézet készítettem belőle.

Hozzávalók:

150 db gyermekláncfű virág,
1 kg cukor,
1 l víz,
1/2 citrom leve,
1 kávéskanál citromsav, (vagy borkősav)
Hamis méz gyermekláncfűből

Elkészítése:

Nem mostam meg, mert akkor a virágpor java elveszett volna. Hagytam egy órát állni, hogy a bogarak ki tudjanak mászni belőle.
Ezután az 1 liter hideg vízbe raktam a virágokat és felforraltam. Nem szabad, hogy nagyon forrjon. Amikor felforrt elzártam a tüzet alatta és másnapig hagytam állni. Másnap szűrőkanálon át leszűrtem, a virágokból is kinyomkodtam a nedvességet. Tettem hozzá 1 kg cukrot, a citrom levét és citromsavat. Feltettem főni, amikor felforrt takaréklángra tettem és lassan főztem, fedő nélkül. Először elég intenzív zöld színe volt, majd ahogy sűrűsödött sárga lett, akár csak a virágméz. Küllemre is és ízre is olyan lett. Kb. két órát főztem, majd üvegekbe töltöttem és jól lezártam a még forró üvegeket. Nem lett olyan sűrű, mint a valódi méz, de nagyon finom lett! Lehet, ha tovább főzőm akkor jobban besűrűsödik.

Méz helyett használható, Ehetjük vajas kenyérre téve, teába ízesítőnek, vagy akár süteménybe is.
Ha pl. gyermekláncfű teát ízesítünk vele, akkor megnöveljük a tea hatékonyságát.
Fogyasztható napi 2-3 kávéskanálnyi méz  kúra szerűen is, állandó levertség és fáradtság érzés esetén.

Most készítettem először ilyen mézet, sok jó hatással rendelkezik gondoltam én is kipróbálom.
Egyenlőre csak annyit tudok róla mondani, hogy finom, hogy meddig áll el...az majd ezután derül ki.

2015. április 27., hétfő

Stíriai metélt

Ez egy ínycsiklandozó, mennyei tészta! Túróval készült kifőtt tészta, egy zamatos krémmel nyakon öntve és sütőben összesütve...Mind a tíz ujjad megnyalod utána...

Hozzávalók:

1/2 kg túró,
1 tojás,
1 lapos kávéskanál só,
kb. 25 dkg (annyi liszt, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk),
10 dkg mazsola

Öntethez:
1 vaj,
20 dkg cukor,
4 tojás,
1 vaníliás cukor,
 2 dl tejföl,

Elkészítése:

A túrót a tojással és a sóval elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, annyit, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Kinyújtjuk a tésztát 1/2 cm vékonyra, majd széles metéltre vágjuk.(Szélesebbre, mint a túrós tésztának való metéltet.) Forró, sós vízben kifőzzük. Előkészítjük a sütőtálat, vagy tepsit, kivajazzuk, morzsával meghintjük. Erre szedjük ki a megfőtt túrós tésztát. Megszórjuk a mazsolával.

Az öntethez a négy tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a vajat, vaníliás cukrot, kikeverjük, a tejfölt ezzel is alaposan kikeverjük, majd a végén a tojások kemény habját is beleforgatjuk, de ezt már óvatosan, hogy ne törjön össze a hab. Ráöntjük a tésztára, úgy hogy teljesen elfedje a tésztát.
Forró sütőben kb. 30 percig szép pirosra sütjük.
A sütőtálban melegen tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá!