2015. augusztus 21., péntek

Lyukas kalács

A kisebbik lányom legnagyobb kedvence.
A lyukas kalácsot régen az asszonyok lakodalmakban kínálták a nézelődőknek, a férfiak pedig finom vörösbort adtak mellé. Azok a kalácsok  kemencében sültek.  A  nagyanyám sokszor sütött nekünk és mindig tejfölös mártogatóval kínálta. Amikor buktát készített, akkor mindig sütött lyukas kalácsot is.
Lyukas kalács

Hozzávalók:

A kelt tésztához:
1/2 l tej,
65 dkg liszt,
1 csomag élesztő (5 dkg),
1 egész tojás,
1 evőkanál cukor,
3 dkg zsír,
2 kávéskanál só,

A mártogatóhoz:

1 evőkanál zsír,
só, bors,
2 dl tejföl,

Elkészítése:

Langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt a cukor hozzáadásával. Kelesztőtálba mérjük a lisztet, beletesszük a sót és a zsírt is. Elkeverjük, a zsírt a liszttel elmorzsoljuk, majd beleöntjük a feljött élesztős tejet és a tojást is. Hozzáöntjük a többi langyos tejet is. Jól kidagasztjuk. Liszttel megszórjuk a tetejét egy kicsit, rátesszük a kelesztőtál tetejét és hagyjuk  1 órát kelni. Akkor jó, amikor duplájára kel.
Amikor megkelt a tésztánk kiborítjuk és és jól átgyúrjuk. Nyolc felé osztjuk és egyenként átgyúrjuk a cipókat. Ebből az adagból nyolc perecet lehet sütni. (Én azonban ketté vettem a tésztát. Az egyik feléből  lekváros buktát készítettem a másik feléből pedig kettő perecet sütöttem.) Az ujjunkkal lyukat vájunk a kis cipó közepén és kitágítjuk, úgy hogy kb. tíz centiméteres legyen a lyuk a közepén. A tészta vastagsága kb. öt centiméter legyen. Ha kész a kis koszorú, akkor ráhelyezzük a zsírozott, lisztezett sütőlemezre és ott hagyjuk kelni még egy negyed órát. Felvert tojással megkenjük és 200 fokos sütőben 20- 25 perc alatt szép pirosra sütjük. Jól megfog nőni a térfogata, ezzel számolnunk kell!

A mártogatóhoz a zsírt felolvasztjuk, megsózzuk, borsozzuk és belekeverünk 2 dl tejfölt, felforraljuk és már készen is van. Annyira kell sózni és borsozni, hogy jól kiérződjön. (Én fél kávés kanál sót és ugyanannyi borsot tettem bele)
Még melegen belemártogatjuk a kalácsot és úgy fogyasztjuk el. Elmondhatom, hogy isteni finom!




2015. augusztus 19., szerda

Hordós savanyúság (dobálós)

Nagyon praktikus ez az eltevési mód, mert csak összekevered a levet, majd fokozatosan beledobálod azt, ami éppen érik. Uborka, patisszon, zöld paradicsom, paprika, gyöngyhagyma, káposzta, karfiol, töltött paprika, stb.
50 literes, 10 literes, edényre írom le a hozzávalókat. Garantáltan elálló.
Az alábbi mennyiség 50 l-hez elegendő.
Hordós savanyúság

Hozzávalók:

12,5 liter víz,
1 liter 20 % -os ecet,
65 dkg só,
1,25 kg cukor,
38 gramm timsó,
38 gramm citromsav,
45 gramm natrium benzoat,
13 gramm borkén por,

10 literes edényhez:

5 liter víz,
3 dl 20 %-os ecet,
25 dkg só,
1/2 kg cukor,
5 gramm borkénpor,
1,5 dkg timsó,
1,75 dkg natrium benzoat,
1,5 dkg citromsav

Az edény lehet műanyag, üveg, cserép vagy zománcozott edény, de ügyeljünk rá, hogy ép legyen a zománcozás, mert a lé fémmel nem érintkezhet.  Lefedjük, majd sötét hűvös helyen tároljuk.

Győrfiné Beától kaptam, nagyon jó ízű savanyúság:
Vödrös savanyú uborka 

5 l víz,
1 1/2 l 10 % ecet,
1.30 dkg cukor,
35 dkg só,
1 csomag nátrium benzoát,
3 kávéskanál borkén, 
ízlés szerint egész bors, babérlevél, kapor.

2015. augusztus 8., szombat

Házi rétes: Túrós, meggyes-mákos és káposztás

Az unokáimnak sütöttem házi rétest. Túrósat, káposztásat és meggyes-mákosat.  A legfinomabb sütik egyike és még csak nem is drága.
A jó réteshez sikérdús  lisztre van szükség és melegre.
Házi rétes

Hozzávalók:
A tésztához:
50 dkg rétes liszt,
diónyi zsír, (vagy 6 dkg vaj),
körülbelül 4 dl langyos víz,

Töltelékek:

Túrós töltelék:
30 dkg túró,
 1 evőkanál tejföl,
1 tojás,
2 evőkanál cukor,
1 evőkanál búzadara,
Ízesítőnek citromhéj, vagy vaníliás cukor, mazsola
Összekeverjük és ezzel szórjuk a rétest. A rétestésztát a zsír locsolása után megszórjuk egy kevés búzadarával, erre jön a töltelék, majd meglocsoljuk egy kis tejföllel is.

Káposzta töltelék:
1 kisebb fej káposzta (80 dkg)
5 dkg zsír,
só, bors ízlés szerint.
Lereszeljük a káposztát, lesózzuk és 1/2 óráig állni hagyjuk. A zsírt felforrósítjuk a káposztát beletesszük és kevés víz hozzáadásával megpároljuk, borsozzuk, majd megpirítjuk egy kicsit. Ezzel szórjuk a rétestésztát.

Mákos töltelék:
15 dkg darált mák,
10 dkg cukor,
ízlés szerint meggy,
2 evőkanál tejföl
A cukros mákkal szórjuk meg a tésztát és rátesszük a meggyet is, majd meglocsoljuk tejföllel.

Elkészítése:

A lisztet egy tálba rakjuk, elmorzsoljuk a zsírt a liszttel, majd annyi langyos, sós vizet adunk hozzá, hogy jól dolgozható, puha tésztát kapjunk. Deszkára téve jól kidolgozzuk (kb. 15 percig). Addig gyúrjuk, amíg egészen sima, ruganyos lesz. Nem ragad se a kézhez, se a deszkához. Két cipóra osztjuk. A cipóknak teljesen simának kell lenni, nem lehet rajtuk gyűrődés. A tetejüket megkenjük langyos zsírral és lefedjük egy-egy lábassal. A lábasok is melegek legyenek. A pihenési ideje 15-20 perc. Egy nagy asztalt leterítünk egy sima abrosszal, gyengén lisztezzük. Először nyújtófával az asztal formájához igazítjuk a tésztát, egy kicsit kinyújtjuk. Ezután kenjük meg vékonyan langyos zsírral. Majd a kézfej segítségével kezdjük el nyújtani. Ha tenyérrel, vagy ujjakkal nyújtjuk, könnyen kiszakadhat. A nyújtást addig végezzük az asztal körül, amíg a széleit is betakartuk az asztalnak és a tészta még mindig nyújtható. Egy kicsit érjen le az asztalról köröskörül. A rétestészta hártyavékony. A vastagabb széleit kezünkre csavarva leszedjük, pár csepp vízzel összegyúrjuk, pihentetjük és újra kinyújtjuk.
A kinyújtott tésztát vékonyan meglocsoljuk meleg zsírral. Megszórjuk a töltelékkel, de vigyázzunk, hogy ne legyen túl sok. Felhajtjuk a széleket és azokat is zsírozzuk és megszórjuk a töltelékkel. Majd a terítő segítségével lazán feltekerjük. Tepsi hosszúságúra vágjuk és a zsírozott tepsibe rakjuk. Vigyázzunk. hogy ne érjenek össze a rudak, szebben sül. Forró sütőben sütjük.  Sütőlemezen  szeleteljük, meghintjük porcukorral és melegen tálaljuk.

U.i.:
A liszt sikértartalmát növelhetjük tojás hozzáadásával.
Tölthetjük még a rétest szilvával, kajszibarackkal, szőlővel, vagy akár reszelt sütőtökkel is.


2015. augusztus 3., hétfő

Sárgabaracklekvár

Idén is főztem sárgabaracklekvárt. mi nagyon szeretjük. A legtöbb süteményembe is ilyen lekvárt használok. Még mindig nagyanyám módszerével készítem, nem sajnálom az időt rá, mert megéri vele fáradni.
Sárgabaracklekvár

Hozzávalók:

7 kg érett sárgabarack,
2,5 kg cukor,
2 lapos kávéskanál  natrium benzoat,

(Én ezt a mennyiséget főztem meg. Kinek mennyi barack áll a rendelkezésére, annyit készít. 1 kg barackhoz 30-40 dkg cukrot kell számolni.)

Elkészítése:

Az érett és egészséges barackot leforrázom, így könnyen lejön a héja, majd a meghámozott, kimagozott barackot  négy részre vágom. Ekkor mérjem le és ehhez a mennyiséghez viszonyítom a cukrot.
Zománcozott edénybe teszem, hozzáadom a cukrot és a tartósítót, elkeverem. Egy napig lefedve állni hagyom.Nem turmixolom, nem zúzom össze, hanem  másnap kisadagokban kifőzőm lekvárnak. Két edényben főztem egyszerre, hogy gyorsabb legyen. Egyszerre csak 3 merőkanálnyi barackot főztem egy-egy edényben, ezt a mennyiséget kb. 10-15 perc alatt lehet sűrűre főzni állandó kevergetés mellett. Akkor jó, amikor a színe sötétebb lesz, és amikor a fakanalat végig húzom a lábasban, látom a lábas alját, mert nem folyik össze azonnal. Amikor elég sűrű, azonnal az előmelegített üvegekbe töltöm. Lezárom az üvegeket és száraz dunsztba teszem.. Én erre a célra hűtőtáskát használok, beleteszem az üvegeket és lezárom a táskát. 1-2 napot hagyom benne állni és utána rakom a helyére.
Miután nem aprítottam össze, így kisebb- nagyobb barack darabkákat is tartalmaz a lekvárom, amitől még finomabb és élvezetesebb lesz.


2015. július 27., hétfő

Sárgabarack befőtt



Idén bőséges volt a sárgabarack termésünk. Ezért aztán igyekszem minél több gyümölcsöt üvegbe zárni, hogy télen is élvezhessük a finom gyümölcsök ízét.

Hozzávalók:
 sárgabarack ( mennyisége tetszés szerint),
minden kg barackhoz 30 dkg cukrot számolunk,
a víz mennyisége körülbelül 1 kg barackhoz fél liter,
citromlé, (de használhatunk citromsavat is)
szegfűszeg, fahéj ízlés szerint,
Natrium benzoat tartósítónak.

Elkészítése:
A barackot, meghámozzuk, kimagozzuk, négy felé vágjuk. Citromos vízben tesszük. A vizet a cukorral és a fűszerekkel felforraljuk, majd kis adagokba bele tesszük a barackot. Megvárjuk, míg gyöngyözni kezd, aztán az előre elkészített üvegekbe szedjük ki a léből. Amikor elfogyott a barackunk, akkor a lébe teszünk egy kis tartósítót még egyszer felforraljuk a levet  és forrón a barackokra merjük, azonnal lezárjuk. Száraz dunsztba tesszük. Én újabban a hűtőtáskát használom erre a célra. Belerakom a lezárt üvegeket  és lezárom, 24 -48 órán át hagyom benne a befőtteket, majd mehetnek a helyükre.
Ha marad lé, akkor azt üvegbe töltöm és behűtőm, vízzel, vagy szódával hígítva kitűnő üdítő.

2015. július 26., vasárnap

Sárgadinnye fagyival

Hűsítő finomság a sárgadinnye vanília- és eperfagyival.
Forró kánikulai napokon igazi felüdülést hoz ez az egyszerű, gyors és finom kis kényeztetés.
Sárgadinnye vanília-és eperfagyival

Hozzávalók:
 1 sárgadinnye,
vanília-és eperfagyi,
tortadara

Elkészítése:

Az előre hűtött gyümölcsöt felkockázzuk és fagyit kanalazunk rá, tortadarával díszítjük.
Pillanatok alatt kész.
A sárgadinnye a vaníliával különleges ízharmóniát eredményez.

2015. június 26., péntek

Csokoládés kosárkák

Mutatós kis kosárkák csokoládé krémmel és cseresznyével, vagy  meggyel a közepükön. Hát kell ennél több? Rám tört az édesség utáni vágy, hát gyorsan összedobtam egy fél adagot, így 20 kis kosárkát készítettem röpke fél óra alatt...
Csokoládés kosárkák

Hozzávalók:

A tésztához:
10 dkg cukor,
15 dkg házi zsír,
2 egész tojás,
40 dkg liszt

A krémhez:
30 dkg cukor,
2 tojás,
3 evőkanál tej,
2 evőkanál kakaó,
2 evőkanál liszt
10 dkg vaj

Díszítéshez:
gyümölcs, (Én itt most cseresznyét használtam. De nagyon finom meggyel és tehetünk rá málnát, epret vagy más gyümölcsöt is. )

Elkészítése:

A cukrot a zsírral és a tojással habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is. Puha tésztát kapunk, amit könnyen és gyorsan bele tudunk nyomkodni a kis kosárka formákba, széleit ujjunkkal lehúzzuk. Sütőlemezre téve forró sütőben ( 200-220 fokon) 10 perc alatt készre sütjük, még forrón kiszedjük a formákból, és a következő krémmel töltjük meg.
Összekeverünk mindent a vaj kivételével. Az így kapott krémet felfőzzük, és a hőforrásról levéve, de még melegen belekeverjük a vajat. Hagyjuk egy kicsit hűlni és megtöltjük a kosárkákat, majd gyümölccsel díszítjük.

Ez az adag kb. 40 kosárka adagja, ez lehet több, vagy kevesebb attól függően, hogy ki milyen vastagon tölti bele a tésztát a formába.

Jó étvágyat hozzá! :)