A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szezámmagos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szezámmagos. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 24., vasárnap

Mézes-ketchupos-csípős és szezámmagos falatok

Nagyon szeretem az édes-csípős ételeket. Igazán különleges ízkombináció. Aki eddig még nem próbálta érdemes kipróbálnia.

Hozzávalók:

20 dkg sertéscomb (1 főre számolva)
só, bors ízlés szerint,
1 tojás,
1/2 dl  tejes víz, (fele-fele arányban)
4 evőkanál liszt,

szószhoz:
2 evőkanál ketchup,
3 evőkanál méz,
Erős Pista ízlés szerint,
szezámmag

Elkészítése:

A húst kisebb darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk.
Sűrű palacsinta tésztát készítünk a vízből, tojásból és a lisztből, csipet sót is teszünk bele. Csomómentesre keverjük. Ebbe forgatjuk bele a húskockákat. Majd bő, forró olajban a bundás húsok mindkét oldalát aranyszínűre sütjük.Lassan sütjük, hogy jól átsüljön, Majd kiszedve leitatjuk róla a felesleges olajat.
A szószhoz a mézet, ketchupot és az Erős Pistát összekeverjük, szórunk bele ízlés szerint szezámmagot és ebbe forgatjuk a kisült húsokat.
Én főtt rizzsel és sült krumplival tálaltam.

U.i.: Ezt az ötlet HahoPihe Konyhája adta. Csak a saját ízlésemre átdolgoztam egy kicsit. Ő csirkemellből készítette, de nekem csak comb volt itthon, így hát ebből készítettem. Annyira megtetszett, hogy azonnal el kellett készítenem, és nem bántam meg, nagyon finomra sikerült.

2015. január 18., vasárnap

Tésztában sült virsli

Gyors, egyszerű és finom. Hamar elkészíthető ebédre, vagy vacsorára, csak leveles tésztába kell tekerni a virslit és már kész is. Szerintem füstlivel a legfinomabb, mert így egy kicsit fűszeresebb az íze. Ez az étel recept vendégvárónak is kiváló. Nagyon mutatós és ízletes. Mustárral, ketchuppel, vagy salátával fogyasztjuk.


Hozzávalók:

2-3 csomag füstli,( 2 csomagból 8, 3 csomagból 12 rudacskát kapunk)
1 csomag fagyasztott leveles tészta,
tojás a kenéshez
Tésztában sült virsli

Elkészítése:

A sütő begyújtásával érdemes kezdeni, mert mire bemelegszik, már készen is vagyunk az előkészületekkel. A leveles tésztát kinyújtjuk, majd annyi csíkot vágunk belőle, ahány virslit akarunk sütni.
A virslit körbe göngyöljük a tésztával, úgy hogy a tészta kis része mindig  takarásban legyen. Ezeket a rudakat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, tojással megkenjük. Forró sütőben pirosra sütjük. Tehetünk a tetejére szezámmagot, sajtot is.

Ha még finomabbra akarjuk, akkor a virslit bevágjuk hosszában, és bacon szalonna csíkot rakunk bele, vagy kinek mi ízlik, lehet beletenni sajtot, hagymát, vagy akár mindegyiket. Ezután tekered a tésztába és úgy sütőd meg. A tetejére szórhatunk sajtot is. Majonézes salátával együtt tálalva nagyon laktató étel. El tudom képzelni szilveszterkor a már megszokott virsli helyett is!


2015. január 9., péntek

Csibe falatok baconben

Csirkemell fűszeresen baconbe tekerve, szezámmagos morzsába forgatva, sütőben sütve gyorsan elkészíthető, egyszerű és nagyon finom. Ebédre ajánlom, de az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

Csibe falatok baconben

Hozzávalók:

Csirkemell,
bacon szalonna,
morzsa,
szezámmag,
só,
bors,
szerecsendió ízlés szerint.

Elkészítése:

A csirkemellet csíkokra szeljük, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval megszórjuk ízlés szerint. Minden csirkemell darabot baconbe tekerünk, majd szezámmagos morzsába hempergetjük.
Olajjal kikent tepsibe rakjuk, majd forró sütőben 15 perc alatt ropogósra sütjük.
Gyorsan sül, figyelni kell, ne hogy a morzsa megégjen.
Én rizzsel tálaltam, de jó hozzá a krumpli,vagy bármilyen saláta is.


U.I.:
A csirke helyett, pulykahússal is elkészíthető.
Én már nagyon sokszor készítettem, mindenki szereti a családomban.



2015. január 8., csütörtök

Favágó szelet krokettel

Nagyon finom vasárnapi ebéd. Különleges ízkompozíció a mézes, ketchupös szósszal készült sütőben sült tarja. Úgy, ahogy én készítem. Én a morzsába raktam szezámmagot is. Egyszerű módon készített krokettel tálalva.


Hozzávalók:

1 kg csont nélküli sertés tarja,
Szószhoz:
1/2 doboz ketchup,
3 evőkanál méz, ( Én bőven mérem)
4 dl víz,
bors, őrölt szerecsendió  ízlés szerint,
liszt,

Kroketthez:

65 dkg burgonya, 
25 dkg liszt,
15 dkg zsemlemorzsa,
2 tojás,
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
Favágó szelet

Elkészítése:

A tarját felszeleteljük, egy kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe forgatjuk, Sok liszt legyen rajta! Ez fogja majd besűríteni a  szószunkat. Kizsírozott tepsibe rakjuk, szépen sorba, úgy hogy az egyik szeletet félig takarja a másik szelet hús. Előmelegített sütőbe rásütjük a lisztet a húsra, amíg sül elkészítjük a szószt. Összekeverjük a hozzávalókat és amikor a liszt rásült a húsra akkor kivesszük a sütőből és ráöntjük az egészet, úgy hogy mindenhol érje a húst. Letakarjuk alufóliával és 1/2 órán át sütjük, majd a fóliát levéve még 5 percig pirítjuk.

A kroketthez a krumplit megfőzzük, leszűrjük, összetörjük, majd amikor már meghűlt ráütjük a tojásokat, hozzáadjuk a lisztet, ízesítjük sóval, borssal és  sok szerecsendióval. Gyúrható tésztát kapunk. 
Morzsán rudakat nyújtunk, késsel egyforma darabkákra szeljük. Majd bő forró olajban kisütjük, sütőlapáttal rakjuk az olajba és azzal is szedjük ki. Így gyorsan dolgozhatunk. Teljesen más az íze sütőben sütve, mint amikor külön forró olajban elősütjük a húst. 

Ui.:
 Amikor rántott húst sütök annak a morzsájába is rakok szezámmagot. Így csempészem az étrendünkbe a magokat... 

2014. december 13., szombat

Sajtosrudak

Ez egy nagyon egyszerű recept és gyorsan meg van. Ha gyorsan kell valamit sütni, akkor ez a recept ideális. A sajtot magokkal is helyettesíthetjük, a margarinos, sajtos tészta tetején

Hozzávalók:

25 dkg margarin,
2 dl tejföl,
1 tojássárgája,
5 dkg sajt,
50 dkg liszt,
1 csomag szalagáré,
ízlés szerint só,

A tetejére 20 dkg sajtot szórunk.

Készítése:

Összedolgozzuk a hozzávalókat, kinyújtjuk, majd késsel, vagy derelyevágóval  rudakat szelünk. Tojásfehérjével megkenjük a tetejét és megszórjuk sajttal. A tetejére sajt helyett én mákot, szezámmagot, pizzakrémet is tettem.
Sajtosrudak

2014. december 12., péntek

Napraforgó kenyér recept

Nagyon mutatós és nagyon finom ez a kenyértészta. Alig vártuk, hogy meghűljön...Nem könnyű az elkészítése, de az eredmény magáért beszél. Szezámmagos, napraforgómagos kenyér tészta.

Hozzávalók:

760 g liszt,
250 ml langyos tej,
125 ml olaj,
2 tojás,
1 kávéskanál cukor,
2 kávéskanál só,
1 csomag élesztő,
10 dkg vaj a kenéshez,
szezám-, napraforgómag
Napraforgókenyér 

Elkészítése:

Langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt a cukorral, majd a többi alkotórésszel összekeverjük, dagasztjuk, kelesztjük. Jól kezelhető, simuló nem ragadós tésztát kapunk. Két részre osztjuk, majd a felét még öt részre. Az öt tészta darabból négyet 22 cm átmérőjű körré nyújtunk, az ötödiket 24 cm átmérőjű körré. Nagy méretű tepsibe sütőpapírt teszünk, ebbe kerülnek a lapok egymás tetejére, utolsónak a nagyobb,úgy, hogy a széle körbe lelógjon. Minden lapot külön-külön megvajazunk, csak a legfelsőt nem. 

A kör szélétől 1 cm-re kezdődően bevágjuk a tésztát csillag alakban nyolc helyen. A kapott háromszögeket ezután kifele hajtjuk, ezek a napraforgó külső szirmai.

Jön a másik tészta. Ennek a tésztának a negyedét félre tesszük. A 3/4 rész tésztát szintén öt egyenlő részre osztjuk.
 Négyet 18 cm-es körré, az ötödiket kicsit nagyobb 20 cm-es körré nyújtjuk. Ugyan úgy, mint az előzőnél, most is minden lapot külön-külön vajazva, belerakjuk középre a 20 cm tésztával a tetején. Ezeket is  a szélétől 1 cm-re indulva bevágjuk 8 részre csillag alakban. Ügyelve rá, hogy most a vágások a külső szirmok közepén legyenek, majd kihajtogatjuk a tésztát. Így a kisebb szirmok a nagyobb szirmok közé esnek. A maradék tészta lesz a közepe.
Az egész tésztát átkenjük tej-tojássárga keverékkel. Megszórjuk magokkal. A külső szirmok szezámmagosak, a közepe napraforgómagos.
Hagyjuk pihenni még 10 percet és mehet a sütőbe.

Egy igazi műalkotást kapunk, Nagyon finom, szeletelni nem lehet, csak tördelni.

Jó munkát hozzá!

A napraforgókenyér receptem  megjelent a receptabc.hu oldalon.

  
A sok-sok év alatt összegyűjtött, finom receptjeimet osztom meg veletek.