A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 16., szerda

Grillázzsal töltött ostyalap

Valamikor hajdanán a grillázsos nápolyi volt a kedvencem. A nagyanyám sokszor csinált nekem ilyet. A napokban eszembe jutott, hogy milyen finom is volt, szinte a számban érezem az ízét. Isteni a karamellbe forgatott pörkölt dió és a ropogós nápolyi együtt. Miután annyira kívántam, hát töltöttem egy csomag nápolyit.
nápolyi
Grillázzsal töltött ostyalap

Hozzávalók:
15 dkg cukor,
15 dkg darált dió, (a felét vagdalva a recept szerint, én csak daráltat tettem bele)
15 dkg porcukor,
15 dkg vaj,
2 tojássárgája,
1 csomag ostyalap

Elkészítése:

Először odakészítettem mindent, hogy kéznél legyen, mert gyorsan kell dolgozni vele.
1. A porcukrot, a tojássárgákat és a vajat habosra keverjük és gőz felett sűrűre főzzük.
2.A 15 dkg cukrot felolvasztjuk, majd belekeverjük a 15 dkg diót.
Összekeverjük a kettőt és azon melegen az ostyalapok közé kenjük. Gyorsan dolgozunk, mert hamar keményedik. A teteje ostyalap, papírral letakarjuk és lepréseljük. Másnap szeleteljük.

Nagyon finom, megértem betelni vele.  Be kell valljam, sokkal nehezebben tudtam megenni, mint 30 évvel ezelőtt!   Vajon miért? Nem is tudom...

2017. augusztus 9., szerda

Kókuszos tekercs

Ez egy kánikulai finomság, sütés nélkül, egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Ezért erre a sütire esett a választásom!
Kókuszos tekercs

Hozzávalók:
30 dkg darált háztartási keksz,
1/2 dl rum, (én egy rumaromával készítettem)
2 evőkanál kakaó,
25 dkg porcukor,
kb. 2 dl tej,
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg vaj

Elkészítése:
A darált kekszet 10 dkg porcukorral, a kakaóval elkevertem, majd hozzáadtam a rumot és annyi tejet, hogy jól gyúrható legyen a tészta. Elkészítettem a tölteléket.
Töltelék: 10 dkg vaj, 5 dkg kókuszreszelék, 15 dkg porcukor, összekevertem.
Ezután a maradék kókuszreszeléken kinyújtottam a kekszes tésztát és rákentem a kókuszos masszát. Az egészet feltekertem, és egy tálcán a hűtőbe tettem. 2 óra múlva már szépen lehetett szeletelni.


2017. július 22., szombat

Tök formájú fánkocskák

VIII. alkalommal került megrendezésre a tökfesztivál az Igali-Gyógyfürdőben. A Gyógyfürdő, az Önkormányzat és az Együtt Igal Városért Egyesület szervezésében. A rendezvényre én is sütöttem, tök formájú fánkocskákat készítettem. Az ötlet egy kínai hölgytől származik, amit egy amerikai hölgy elkészített halloweenre, én pedig most a tökfesztiválra. Tök kenyérnek nevezték. Én 1 kg lisztből készítettem, de ide egy kisebb adagolást írok le.
Tökformájú fánkocskák

Hozzávalók:
A bucihoz:
200 g liszt,
120 g tökpüré,
20 g cukor,
20 g vaj,
2 g élesztő, (vagy 1/2 teáskanál porélesztő)
1/4 teáskanál só,
60 ml tej,
kevés kurkuma (amitől szép sárga lesz, ha sütőtökkel készül ,akkor nem kell ez a fűszer)

A töltelékhez:
300 g tökpüré,
20 g vaj,
20 g cukor,
1/2 kávéskanál fahéj,
'/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg,
kevés kurkuma (a színezés miatt)

Elkészítése:

A tökpüréhez a tököt meghámozzuk, megmossuk és felkockázzuk. Megpároljuk, összeturmixoljuk. Addig süssük, míg száraz nem lesz, vagyis elfőli a levét. A végeredmény sűrű lesz.
A tészta:
A tejben felfuttattam az élesztőt egy evőkanál cukorral. A szárazanyagokat összekevertem, ebbe öntöttem a felfutott élesztőt, a vajat,a tökpürét, majd jól kidagasztottam. A tészta ruganyos és sima lett, 1 órát pihentettem.
Majd átgyúrtam és ezt az adagot hat felé kell venni. ( Én ezt még megfeleztem, így lettek ekkorák a tököcskék.) Kinyújtottam a töltelékkel megtöltöttem, gombócot formáztam belőlük..  Majd mind egyiket külön-külön átközöztem olajba mártott, vastagabb cérnával, lazán kell átkötni, mert a tészta még megfog kelni. Ha túl szoros akkor sütés közben kifakad. Nagy méretű zsírozott, lisztezett tepsibe raktam, jó szellősen, 5 cm is el hagyva, hogy tudjon dagadni. Letakarva kelesztettem még fél órát, majd 180 fokon sütöttem, kb 15 percig, amíg aranybarna nem lesz. Sülés után, hagytam egy kicsit hűlni, majd leszedtem a cérnát a tésztáról. Fahéjas porcukorral szórtam meg.
A töltelék:
A tökpürét átsütöttem a vajjal, cukorral és a fűszereket a végén tettem bele. Ezzel töltöttem a tésztát. Annyi tölteléket tettem bele, hogy könnyen össze tudjam zárni a tésztát.
Az eredeti receptben a tökpüré, vajjal és cukorral van kikeverve, fűszerek nélkül. A sütőtökhöz nem is kellenek, de a sima tökhöz jól illenek ezek a fűszerek.


2017. június 6., kedd

Cseresznyés süti

Cseresznye szezon, cseresznyés süti. Ezt a sütit valamelyik oldalon láttam és megsütöttem, nagyon finom lett!
Cseresznyés süti

Hozzávalók:
35 dkg liszt,
5 egész tojás,
8 dkg porcukor,
2 dl étolaj, 
1 dl tej,
20 dkg kristálycukor,
2 csomag vaníliás cukor,
12 dkg vaníliás pudingpor (főzős), (én csak 1 csomaggal tettem bele)
1 csomag sütőpor,
1 kg kimagozott cseresznye

Elkészítése:
A tojássárgákat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, aztán állandó kevergetés mellett, apránként hozzáadjuk az olajat, majd a tejet is.  A tojásfehérjéket habbá verjük, amikor már kifehéredik akkor adjuk hozzá a kristálycukrot és jó keményre verjük. 
A liszthez adunk egy csipet sót, a sütőport és a pudingport, jól elkeverjük, majd ezt a masszához keverjük. A felvert tojáshab egyharmad részét belekeverjük, nem baj hogy összetörik a hab, ettől lesz lágyabb a massza. A többi tojáshabot is hozzáadjuk, de most már vigyázunk, hogy ne törjön össze a hab. Egy nagyobb magas falú tepsit kibélelünk sütőpapírral, (vagy kikenünk olajjal, lisztezzük). Belesimítjuk a tésztát, és rászórjuk a  cseresznyét. Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten süssük 40-45 percig ( tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e. A sütőből kivéve a tepsibe hagyjuk kihűlni. Tálalás előtt megszórjuk porcukorral, szeleteljük.
Meggyel és más gyümölccsel is nagyon finom! 


2017. április 23., vasárnap

Mandulamag

Ezt a receptet a csoportom egyik nagyszerű szakácsnője, Ibolya tette fel, amit aztán én is elkészítettem. Hasonló a diós barackmaghoz, ebből több lesz és nagyon finom!
Mandulamag

Hozzávalók:
A tésztához:
40 dkg liszt,
25 dkg margarin,
15 dkg darált dió, vagy török-mogyoró, (én diót használtam)
15 dkg porcukor,
2 evőkanál kakaópor

Krémhez:
3 dl tej,
1 csomag vaníliás pudingpor,
15 dkg margarin,
10 dkg porcukor,
fél üvegcse zöld mandulaaroma,

Forgatáshoz:
3 evőkanál kakaós porcukor

Elkészítése:

A tésztához valókat egy tálban összegyúrjuk, majd sütőformába nyomkodjuk. A formát nem kell kikenni, mert margarinos a tészta. Előmelegített sütőbe 8-10 perc alatt 200 fokon sütjük meg. Gyorsan sül! Amikor megsült, odaütjük a deszkához és már ki is jön a formából. Ezután elkészítjük a krémet. A tejből és pudingporból pudingot főzünk, hagyjuk kihűlni.
A margarint a cukorral habosra keverjük, majd belerakjuk a pudingot is, és jól kikeverjük. Mandulaaromával ízesítjük. A kis mandulákat megtöltjük a krémmel és kettesével összeragasztjuk. Ibolya sima porcukorba forgatta a kis sütiket, én kakaós porcukrot használtam.

2017. március 12., vasárnap

Mogyorós kocka

Kertészkedéssel töltöttem a napot, igazán jól esett utána ez a mogyorós finomság.
Mogyorós kocka
Hozzávalók:
5 egész tojás,
5 evőkanál cukor,
6 dkg vaj,
10 dkg mogyoró, ( dióval is finom!)
4 kiskanál kakaópor,
Tetejére:
tortabevonó

Elkészítése:
A tojások sárgáját a cukorral és a puha vajjal habosra kevertem, a megpirított darált mogyorót beletettem, a kakaóval együtt, majd végül a tojások kemény habját is beleforgattam. Kizsírozott, lisztezett kisméretű tepsibe öntöttem. (Őzgerinc formába is elkészíthető.) Előmelegített sütőben, úgy sütöttem, mint a piskótát. Amikor megsült, ketté vágtam és megkentem sárgabaracklekvárral, és egymásra raktam a két darab tésztát, majd tortabevonót olvasztottam a tetejére. Aprított mogyoróval megszórtam.
A mogyoró, a csoki és a sárgabarack igazán fantasztikus együtt!

2017. január 22., vasárnap

Bögrében, mikróban sütve

Ma nem volt kedvem, nagy sütésekbe bonyolódni. Így gyorsan, egyszerűen összekevertem pár anyagot, egy kis gyümölcsöt, 3 percre mikróba dugtam, és már kész is volt a sütikém.
Bögrében, mikróban sütve

Hozzávalók:

4 csapott evőkanál liszt,
2 csapott evőkanál cukor,
1 késhegynyi szódabikarbóna,
2 csapott evőkanál kakaópor,
1 tojás,
2 evőkanál tej,
2 evőkanál olaj,
4 szem aszalt szilva, vagy más gyümölcs.

Elkészítése:

Egy bögrébe kanalazzuk a száraz összetevőket, elkeverjük, majd hozzáadjuk a tojást, és a folyadékokat, egy kanállal kikeverjük, az aszalt szilvát apró kockákra vágva belekeverjük. A pohár szélét papírtörlővel letöröljük és már mehet is a mikróba, amit 3 percre állítunk. Amikor megáll a mikró, még hagyjuk bent egy kicsit, úgy 30 másodpercig. Nagyon könnyen kijön a bögréből. Nekem nagyon megemelkedett, ezért ujjnyi szeletekre vágtam. Csokoládé-,vagy  karamellöntettel nagyon finom.

2017. január 14., szombat

Szalagos fánk

Itt a farsang ideje, vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Ilyenkor szoktunk finom fánkokat sütni.
Szalagos fánk
Hozzávalók:
50 dkg liszt,
3 dl langyos tej,
5 dkg vaj,
5 dkg porcukor,
1 csomag élesztő,
3 tojássárgája,
csipet só,
1 evőkanál rum

Olaj a sütéshez

Tetejére:
Barack lekvár,
 porcukor,
 vaníliás cukor,

Elkészítése:
Az élesztőt egy kevés langyos tejben felfuttatjuk a egy kis cukorral együtt. A lisztbe keverjük a sót és a cukrot, majd összemorzsoljuk a lisztet és a vajat. A tojássárgákat habosra keverjük, így tesszük a tésztába a kovásszal és a rummal együtt, és annyi langyos tejet, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk, a tetejét kis liszttel megszórjuk, hagyjuk állni langyos helyen félórát. Amikor megkelt, lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk. Fánkszaggatóval kiszaggatjuk, és ismét pihentetjük félórát. A megkelt fánkok közepét ujjunkkal egy kicsit benyomjuk. Olajat hevítünk és a fánkokat a benyomott résszel lefelé beletesszük az olajba, fedőt rakunk rá, majd megfordítjuk, de akkor már fedő nélkül sütjük tovább. Lassú tűznél süssük, hogy a közepe is átsüljön. Papírszalvétára szedjük, lekvárt teszünk a közepébe és megszórjuk porcukorral. Keverhetünk a porcukorba vaníliás cukrot is.

U.I.:
Azért teszünk rumot a fánk tésztájába, mert a rum nem engedi, hogy a fánk felszívja az olajat. 

2017. január 8., vasárnap

Jugó szelet

Nekem ezen a néven szerepel a receptes füzetemben, de ez egy nagyon régi recept, aminek semmi köze sincs a neten keringő mai Jugó szeletekhez. Barna tészta, piskótatekercs, vaníliapuding biztosan nincs az én receptemben...Ez a recept abból az időkből való, amikor nem lehetett kapni pudingport...
Jugó szelet
Hozzávalók:
50 dkg liszt,
15 dkg zsír,
15 dkg cukor,
2 egész tojás,
1 sütőpor,
kevés tej,
Krémhez:
20 dkg  porcukor,
10 dkg vaj,
kevés rum, vagy rumaroma,
2 evőkanál kakaó,
2 marék őrölt dió,
baracklekvár

Elkészítése:
A zsírt a cukorral és a tojásokkal habosra kevertem, majd beleraktam a sütőporos lisztet is és annyi tejet, hogy könnyen sodorható tészta legyen. Tepsi hátán 4 lapot sütöttem belőle. Előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt sült meg egy lap.
A krémhez a cukrot, vajat és a rumot habosra kevertem egy kevés tej hozzáadásával. Hozzátettem a diót és a kakaót is, és jól elkevertem.
Az egyik lapot összetördeltem, majd rumos-tejjel megöntöztem, de csak annyival, hogy ne ázzon szét a tészta, és legyenek ropogósabb darabok is benne. Végül ezt is a krémhez kevertem.
A lapokat baracklekvárral megkentem, majd ráterítettem a krémet is. A tetejét pedig porcukorral szórtam meg.

2016. november 5., szombat

Diós sütemény

Egyszerű és nagyon-nagyon finom. Nem tart sokáig az elkészítése...
Diós sütemény

Hozzávalók:

A két laphoz:
30 dkg liszt,
15 dkg margarin,
2 tojássárgája,
1/2 dl tejföl,
1/2 csomag sütőpor,
 9 dkg porcukor,
csipetnyi só

Töltelékhez:

5 dkg vaj,
17 dkg porcukor,
2 dl tej,
17 dkg darált dió,
1/2 csomag sütőpor,
2 tojásfehérje,
14 dkg liszt

Kenéshez:
Baracklekvár
Elkészítése:

A lisztben elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a a tojássárgákat, cukrot, tejfölt és a sót. Tésztát gyúrunk, jól eldolgozzuk,  két felé vágjuk és kelesztjük. Lisztezett deszkán külön-külön kisodorjuk a lapokat. Az első felét tepsibe rakjuk, megkenjük baracklekvárral, azután kerül bele a töltelék és betakarjuk a tészta másik felével.
A töltelékhez a vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a diót a tejet, a sütőporral elkevert lisztet, jól elkeverjük, majd beleforgatjuk a tojásfehérjék habját is. Ezt a krémet öntjük a két lap közé. Forró sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. A tetejére szórhatunk porcukrot is.

U.I.: Mákkal is nagyon finom!

2016. október 8., szombat

Almarózsa

Almából akartam valami finomat készíteni. Régóta nézegettem mások almarózsáit, úgy gondoltam, hogy én is megpróbálom.
 Nem kell hozzá sok minden, és az eredmény azon kívül, hogy nagyon finom, mutatós is. Ráadásul félóra alatt megvan.
Almarózsa


Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta,
3 db alma,
3 evőkanál cukor,
2 teáskanál fahéj,
0.5 citrom,
2 evőkanál baracklekvár,
1 evőkanál víz

Elkészítése:
Almakiszúró segítségével kiszedjük a magházat az almából, majd ketté vágjuk, és vékonyan felszeleteljük. Az almaszeleteket meglocsoljuk fél citrom levével, majd annyi vizet öntönk rá, hogy éppen csak ellepje az almákat. Ízesítjük 3 evőkanál cukorral és két evőkanál fahéjjal. Mikróban 3 percig főzzük. Leszűrjük, vigyázva arra, hogy ne törjenek szét, de meg is puhuljanak egy kicsit.
Két evőkanál sárgabarack lekvárhoz adunk egy evőkanál vizet, ezt egy percre a mikróba tesszük, kivéve jól elkeverjük, ezzel kenjük meg a tésztát.
A tésztát vékonyra nyújtjuk. A téglalap alakú vékony tésztát hat hosszú csíkra vágjuk. A csíkokat megkenjük a lekvárral, majd a szelet almákat ráhelyezzük szorosan egymásmellé a tésztára, úgy, hogy egy kicsit lelógjanak a tésztáról, meghintjük fahéjjal, majd ráhajtjuk a tészta alsó felét. Az egészet óvatosan feltekerjük, majd szilikonos muffin formába helyezzük. Forró sütőben kb. 30 percig sütjük. Ha megsült kiszedjük és meghintjük porcukorral.

U.I.:
Az alma főzésére kell nagyon figyelni, mert ha nem főtt meg törik, ha túl főtt szintén törik.

2016. október 2., vasárnap

Finom diós szelet

Itt az ősz, érik a dió, Szezonja van a dióval készített sütik készítésének. Ma egy habos-, diós-, vaníliás kevert süteményt sütöttem. Nagyon finom lett!
Finom diós szelet

A tésztához:
30 dkg cukor,
4 egész tojás,
10 evőkanál víz,
10 dkg darált dió,
20 dkg liszt,
fél csomag sütőpor

A krémhez:
2 tasak vaníliás pudingpor,
1/2 liter tej,
20 dkg vaj,
20 dkg porcukor,
2 csomag vaníliás cukor,
kevés rum,
5 dkg darált dió,

Mázhoz:
35 dkg cukor,
5 tojásfehérje,
párcsepp citromlé

Díszítéshez:
tortadara

Elkészítése:

A cukrot a tojássárgákkal és a vízzel habosra keverjük. A lisztet elkeverjük a sütőporral, hozzáadjuk a habos krémhez, beletesszük a diót is és átkeverjük. Végül beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. Zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük,  Forró sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.
Amíg sül a tészta elkészítjük a pudingot. Kevés tejbe simára keverjük a pudingport. A maradék tejet felforraljuk és beleöntjük a masszát és keményre főzzük. Hagyjuk kihűlni. A vajat a cukorral habosra keverjük, beletesszük a rumot és a vaníliás cukrot. Majd a kihűlt masszával és a dióval is jól kikeverjük. Ezt a krémet kenjük a kihűlt tésztára.
A mázhoz a cukrot és a tojásfehérjéket pár csepp citromlével gőz felett habosra verjük. Ez kerül a tetejére, tortadarával díszíthetjük. Én ezt kihagytam.

2016. augusztus 13., szombat

Mirinda szelet

A napokban többször is eszembe jutott ez a süti, hát megsütöttem.

Hozzávalók:

Tésztához:
6 egész tojás,
12 dkg cukor,
10 dkg liszt,
2 g kakaópor,
1 dl napraforgó olaj,
0,5 csomag sütőpor

Töltelékhez:
50 dkg túró,
25 dkg porcukor,
20 dkg vaj,
1 csomag vaníliás cukor,
kevés reszelt citromhéj, és citromlé

A tetejére:
2 csomag vaníliás pudingpor,
2 evőkanál cukor,
7,5 dl Mirinda üdítőital

Elkészítése:


  1. A tésztához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét felverjük habnak, a sárgáját alaposan kikeverjük a cukorral, majd beletesszük a sütőporral elkevert lisztet, kakaót, olajat. Átkeverjük és belekerül a tojások habja is, tovább keverjük. Egy zsírozott, lisztezett tepsibe önjük és forró sütőben 25 perc alatt készre sütjük ( tűpróbával ellenőrizhetjük). 23x40 tepsibe sütöttem, 
    Hagyjuk kihűlni.
  2. A töltelékhez a vajat habosra keverjük a cukorral, ezután kerül bele a túró és az ízesítők, tovább keverjük. 
  3. A tetejéhez a pudingporhoz adjuk a cukrot, majd az üdítőt is elkeverjük és sűrűre főzzük. Hagyjuk hűlni.
  4. A tésztára kenjük a túrós tölteléket, erre tesszük a Mirindás pudingot. Hűtőben hagyjuk állni 1-2 órát. 


2016. április 26., kedd

Fagyi szelet

Nagyon édes szájú vagyok, és időről- időre megkívánom a finom, fenséges krémes sütiket. Ízből, krémből nincs hiánya ennek a süteménynek!

Hozzávalók: 

6 tojásból, 6 evőkanál cukorból, 6 evőkanál lisztből piskótát sütünk. A piskóta elkészítése itt .

A krémhez:
4 tojássárga,
4 evőkanál liszt,
4 dl tej,
20 dkg vaj,
12 kg porcukor,
2 cs. vaníliás cukor

A tetejére:
4 tojásfehérje,
10 evőkanál cukor,
barna tortadara

Elkészítése:
A tojások sárgáját a liszttel és a tejjel csomómentesre keverjük, majd felfőzzük és hagyjuk kihűlni.
A vajat a cukorral, vaníliás cukorral
Fagyi szelet
habosra keverjük és a kihűlt masszát hozzáadjuk, jól elkeverjük.

A tojásfehérjéket a cukorral gőz felett felverjük.

A piskótára kenjük a vaníliakrémet, ennek a tetejére simítjuk a tojáshabot és tortadarával megszórjuk.

2016. március 27., vasárnap

Mixelt kávétorta húsvétra

Húsvétra kávétortát is készítettem, nagyon finomra sikerült. Egyszerűen csak össze kell mixelni a hozzávalókat és megsütni...
Mixelt kávétorta 

Hozzávalók:

Tésztához:
4 egész tojás,
200 g porcukor,
1 kávéskanál darált szemes kávé,
1 csomag sütőpor,
150 g barackíz,
1 dl szirup,
2 evőkanál rum,
120 g búzadarás liszt ( fele-fele arányban)

Krémhez:
2 tojássárga,
1 evőkanál erős feketekávé,
1 dl tej,
14 dkg cukor,
2 evőkanál kakaó,
20 dkg vaj

Elkészítése:

A  tojásokat, porcukrot, darált kávét, sütőport, és a barackízt öt percig mixeljük. Hozzáadjuk a szirupot, rumot, és a darás lisztet. Jól átmixeljük és forró sütőben sütjük.
Én közepes tortaformában sütöttem. Először nagy lángon, majd kb. 10 perc múlva takarékon sütöttem  tovább kb. 45 percig.  Ha kihűlt kettévágjuk és kávékrémmel töltjük meg.

A krémhez a tojássárgákat, kávét, tejet, cukrot, és a kakaót összekeverjük és gőz felett sűrűre főzzük, majd amikor kihűlt hozzákeverjük a habosra vert vajhoz. Ezzel töltjük meg a tortát, az oldalát és a tetejét is ezzel a krémmel kenjük meg.
Húsvét lévén tojáscukorkával és színes tortadarával díszítettem, de a recept szerint a tojásfehérjék főtt habját is használhatjuk díszítésnek.

2016. március 24., csütörtök

Tiramisu

Finom sütés nélküli  babapiskótás, mascarpone sajttal készült torta. Isteni finom! Könnyen  és  gyorsan elkészíthető.

Hozzávalók:
3 evőkanál cukor,
3 tojás,
Amaretto likőr, vagy rum esetleg mandula likőr
25 dkg mascarpone sajt,
1 vaníliás cukor,
1 csomag babapiskóta,
1-2 dl fekete kávé,
kakaópor

Elkészítése:
A tojássárgákat a három evőkanál cukorral habosra keverjük, likőrrel ízesítjük, majd 25 dkg mascarpone sajttal összekeverjük.
A 3 tojásfehérjét a vaníliás cukorral felverjük, majd a krémhez adjuk, és óvatosan belekeverjük.
A babapiskótát fekete kávéba áztatjuk. De vigyázzunk, hogy ne ázzon szét!
Egy közepes, kapcsos tortaformába rakjuk a kávés babapiskótát szorosan egymás mellé egy sorban, Erre egy sor krém kerül, a szélét is körberakjuk babapiskótával, majd megint piskóta és ismét krém. A tetején vastagon hagyjunk krémet, hűtőbe tesszük, legalább két órára, de minél tovább van a hűtőben, annál jobban összeérnek az ízek. A tortaforma oldalát eltávolítjuk, a tortát megszórjuk kakaóporral, és egy szép szalaggal átkötjük, és már kész is az ünnepi tortánk.

Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánok!

2016. március 18., péntek

Színes szemek

Finom ropogós keksz gyümölcsökkel, csak úgy eteti magát! Nem drága sütemény, gyorsan elkészül.
Színes szemek

Hozzávalók:

180 g vaj,
130 g cukor,
1 vaníliás cukor,
rum aroma,
250 g liszt,
2 kiskanál sütőpor,
kristálycukor,
gyümölcs

Elkészítése:

A vajat, cukrot, aromát jól elkeverjük. A sütőporral elkevert lisztet hozzáadjuk. A tésztából cseresznye nagyságú golyókat formálunk. Ezeket a kristálycukorba belenyomjuk és a nem cukros felével a sütőlapra helyezzük, Hagyjunk neki helyet, mert szét fog terülni. Színes gyümölcsökkel, kandírozott gyümölccsel, vagy aszalt gyümölccsel díszítjük. Én aszalt szilvát és körtét raktam rá. Előmelegített sütőben sütjük.
Többféle süteményt készítettem, ez volt az első, ami elfogyott! Ízlett mindenkinek.

Jó étvágyat hozzá!

2016. február 1., hétfő

Diós-meggyes palacsinta vaníliaöntettel

A kisebbik fiam kérésére sütöttem ezt a palacsintát.  Egy tartalmas leves és desszertként ez a palacsinta elég ebédre. Nagyon laktató és ízletes étel.
Diós-meggyes palacsinta

Hozzávalók:

A palacsintához:
 Az arány ez, ahány tojás, annyiszor vesszük a többi anyagot is.
Én két tojással készítettem, 10 palacsinta lett belőle.
1 tojás,
1 dl tej,
1 dl szódavíz,
10 dkg liszt,
csipet só
a sütéshez zsír, vagy olaj

A töltelékhez:

20 dkg darált dió,
10 dkg cukor,
1 dl tej,
1 csomag vaníliás cukor,
1 evőkanál sárgabaracklekvár,
1 üveg meggybefőtt,

Az öntethez:

1/2 csomag vaníliás pudingpor,
1/2 liter tej,
3 evőkanál cukor,
1 csomag vaníliás cukor

Elkészítése:

A keverőtálba raktam a hozzávalókat, előbb a tojást, majd a folyékonyat, végül a lisztet és gépi habverővel simára kevertem. Palacsinta sütőbe felforrósítottam egy evőkanál zsírt, majd egy kisebb merőkanálnyi palacsintatésztát öntöttem bele, Mindkét felét átsütöttem. A kisült palacsintákat diós krémmel töltöttem meg.
A diós krémhez a tejet felforraltam, és belekevertem a diót, cukrot, vaníliás cukrot. Amikor a tűzről levettem, akkor kevertem bele a baracklekvárt, Ezzel töltöttem meg a palacsintákat, majd meggyet szórtam rá. Összehajtogattam és vanília öntettel tálaltam.
Az öntethez felforraltam a tejet, egy kevés hideg tejjel kikevertem a pudingport, cukrot, és vaníliás cukrot. A forró tejbe öntöttem és simára kevertem. A töltött palacsintára öntöttem.
Nagyon finom, 1-2 palacsintával jó lehet lakni.
Jó étvágyat hozzá!

2016. január 9., szombat

Csokoládé torta

Annám nagyon szereti a csokitortát, ezért készítettem egyet. Amikor utoljára nálam jártak, azt kérte,  " Mamikám legközelebb, mire jövök kerek tortát csinálj nekem!" Hát lehet ilyen kérésnek ellenállni? Ugye, hogy nem! Én legalábbis nem tudtam... Látva unokáim ragyogó arcát, megérte a fáradtságot!
Csokoládé torta
Hozzávalók:
A tortalaphoz:
7 egész tojás,
17 dkg cukor,
17 dkg darált dió,
2 evőkanál kakaó,
1 kiskanál rétesliszt,
késhegynyi sütőpor

Krémhez:
2 tojássárga,
1 evőkanál erős feketekávé,
1 dl tej,
14 dkg cukor,
2 evőkanál kakaó,
20 dkg vaj,

Tetejére:
tejszínhab,
meggy,

Oldalára szeletelt mandula.

Elkészítése:

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot és tovább verjük, majd a tojások sárgáját is egyenként hozzáadjuk. Ezután a dió és a kakaó kerül bele, végül egy kiskanál réteslisztbe elkevert késhegynyi sütőport is belekeverjük.
Egy kizsírozott, kilisztezett közepes tortaformába öntjük, és előmelegített sütőbe toljuk. Kb. 30 perc alatt sül meg. Eleinte erős, majd 5 perc múlva takaréklángon sütjük. A sütő ajtaját sütés közben ne nagyon nyitogassuk, mert a tészta összeeshet. A sütőben még állni hagyjuk (nyitott ajtónál).
Ha kihűlt három lapra vágjuk. és megkenjük a krémmel a tetejét is.
A krém készítése:
Két tojássárgáját az 1 evőkanál kávéval, tejjel, cukorral, és a kakaóval simára keverjük. Gőzüstben sűrűre főzzük, majd a gőzről levéve, kihűtve belekeverjük a vajat.
Ezzel töltjük meg a tortát, valamint az oldalát és a tetejét is megkenjük vele. Az oldalára szórunk szeletelt mandulát. A tetejét tejszínhabbal, meggyel díszítjük. 

2015. április 29., szerda

Hamis méz gyermekláncfűből

A gyermekláncfű, más néven pongyola pitypang minden része gyógyhatású. Kiváló vértisztító és vizelethajtó, az emésztést elősegíti, jótékony hatással van a máj és a vesék működésére, valamint levertség, állandó fáradtság érzés esetén is használható. Tartalmaz A,B,C,D vitaminokat, az ásványi anyagok közül, pedig vasat,magnéziumot,cinket, mangánt és szilíciumot is. Így aztán, mivel most virágzik, szedtem a déli órákban  150 db friss virágot. Mézet készítettem belőle.

Hozzávalók:

150 db gyermekláncfű virág,
1 kg cukor,
1 l víz,
1/2 citrom leve,
1 kávéskanál citromsav, (vagy borkősav)
Hamis méz gyermekláncfűből

Elkészítése:

Nem mostam meg, mert akkor a virágpor java elveszett volna. Hagytam egy órát állni, hogy a bogarak ki tudjanak mászni belőle.
Ezután az 1 liter hideg vízbe raktam a virágokat és felforraltam. Nem szabad, hogy nagyon forrjon. Amikor felforrt elzártam a tüzet alatta és másnapig hagytam állni. Másnap szűrőkanálon át leszűrtem, a virágokból is kinyomkodtam a nedvességet. Tettem hozzá 1 kg cukrot, a citrom levét és citromsavat. Feltettem főni, amikor felforrt takaréklángra tettem és lassan főztem, fedő nélkül. Először elég intenzív zöld színe volt, majd ahogy sűrűsödött sárga lett, akár csak a virágméz. Küllemre is és ízre is olyan lett. Kb. két órát főztem, majd üvegekbe töltöttem és jól lezártam a még forró üvegeket. Nem lett olyan sűrű, mint a valódi méz, de nagyon finom lett! Lehet, ha tovább főzőm akkor jobban besűrűsödik.

Méz helyett használható, Ehetjük vajas kenyérre téve, teába ízesítőnek, vagy akár süteménybe is.
Ha pl. gyermekláncfű teát ízesítünk vele, akkor megnöveljük a tea hatékonyságát.
Fogyasztható napi 2-3 kávéskanálnyi méz  kúra szerűen is, állandó levertség és fáradtság érzés esetén.

Most készítettem először ilyen mézet, sok jó hatással rendelkezik gondoltam én is kipróbálom.
Egyenlőre csak annyit tudok róla mondani, hogy finom, hogy meddig áll el...az majd ezután derül ki.