2017. január 15., vasárnap

Házi kenyér

Házi kenyér adalékok nélkül, frissen, ropogósan. Ez az igazi finomság, már az illata is étvágygerjesztő. Egy tűzállótálban sütöttem meg, gázsütőben.
Házi kenyér

Hozzávalók:

50 dkg liszt,
2 dkg élesztő,
1 evőkanál olaj,
1 teáskanál só,
1 kávéskanál cukor,
3 dl víz,

Elkészítése:

A liszt közepébe mélyedést csináltam, ebbe öntöttem 1 dl langyos vizet, beletettem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Kevés liszttel meghintettem, és megvártam míg felfutott az élesztő. Utána tettem bele az olajat, sót, és 2 dl langyos vizet ( vizet később még kellett hozzá tennem úgy 1/2 - 1 dl között, hogy jó legyen az állaga). Megdagasztottam kézi mixerrel, megszórtam kis liszttel, majd a dagasztótálban hagytam kelni. Vártam míg duplájára dagad, majd gyúródeszkán átgyúrtam, szép gömbölyű cipóra. Egy tűzállótálat kizsíroztam, liszteztem, belehelyeztem a kis cipót. Az edényben is hagytam még kelni 15 percet, közben előmelegítettem a sütőt. Mielőtt betettem volna a sütőbe, bevágtam két helyen, és ecsettel lekentem vízzel. A tál tetejét is bevizeztem, úgy tettem rá, (azért hogy gőz keletkezzen) és ezután dugtam a sütőbe. 200 fokos sütőben 20 percig sütöttem fedővel, majd hogy piruljon, fedő nélkül sütöttem tovább még 20 percig. Amikor már szép volt a színe kivettem a sütőből és ismét megkentem vízzel.
Alig vártam, hogy megkezdhessem!
Ezt a receptet a Receptneked.hu oldalon találtam, Most készítettem el először, de nem utoljára. Nagyon ízlett!

U.i:
A sütéshez, bármilyen tűzállótál jó, jénai, kerámia, stb., csak legyen teteje.

Megjegyzés küldése